Több helyről vitt el autókat, két megye rendőreinek összefogásával kapcsolták le

2021. augusztus 4. 16:46 | behir.hu

Öcsödről és Kunszentmártonról is vitt el jogtalanul egy-egy autót az a férfi, akiről később kiderült, hogy még csak jogosítványa sem volt, egy alkalommal ráadásul még ittasan is vezetett.

Egy öcsödi lakos tett bejelentést a Kunszentmártoni Rendőrkapitányságra, mert az ingatlana kapubejárójában álló személygépkocsiját – aminek a gyújtáskapcsolójában az indítókulcsot benne felejtette – ismeretlen személy eltulajdonította július 24-én délután. A bejelentést követően a rendőrök tanúkat hallgattak ki, helyszíni szemlét végeztek, továbbá a rendelkezésre álló nyilvántartásokat leellenőrizték – olvasható a police.hu-n.

A kunszentmártoni rendőrök az öcsödi bűncselekmény kapcsán elrendelték a jogtalanul használt jármű körözését. Az egyenruhások hamarosan a keresett gépkocsi nyomára bukkantak, hiszen a Békés megyei rendőrök Orosházán ellenőriztek egy sofőrt, aki a körözés hatálya alatt álló személygépkocsival úgy vett részt a közúti forgalomban, hogy előtte alkoholt fogyasztott. A rendőrök megállapították, hogy a sofőr vezetői engedéllyel sem rendelkezett.

 

Két megye rendőreinek összefogásával kaptak el egy autótolvajt. Fotó: police.hu

 

Az Orosháza Rendőrkapitányság és a Kunszentmártoni Rendőrkapitányság példás együttműködésével a jogsértőnek hamarosan a kunszentmártoni nyomozók előtt kellett számot adnia cselekményéről.  

A gyanúsítottat azonban ez sem riasztotta vissza, hogy újabb bűncselekményt kövessen el, ugyanis a megalapozott gyanú szerint, július 31-én a reggeli órákban egy kunszentmártoni iparcikküzlet elől is hasonló módszerrel vitt el egy újabb személygépkocsit, hiszen az óvatlan járműtulajdonos benne felejtette a gyújtáskapcsolóban az indítókulcsot.

A kunszentmártoni rendőrök ismételten előállították a feltételezett elkövetőt, akit gyanúsítottként kihallgattak. A terhelt beismerő vallomást tett. A nyomozó hatóság a gyanúsított őrizetbe vételéről határozott, majd az illetékes bíróság elrendelte a terhelt bűnügyi felügyeletét.  A rendőrök a jogtalanul használt gépjárműveket – lefoglalást követően – a jogos tulajdonosokhoz visszajuttatták.

A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság kétrendbeli jármű önkényes elvétele bűntett, háromrendbeli járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.

További programok »

FEL