Tizedik alkalommal gyűltek össze a csellisták Békéscsabán

16:04 | Bere Mátyás

Jubileumi gordonkakurzust és hangversenyt rendeztek a Békéscsabai Bartók Béla Művészeti Szakgimnáziumban. A tizedik alkalommal megtartott rendezvényen a korábbi növendékek és a jelenlegi diákok közösen kamarazendítettek és csiszolták tudásukat. Szerdán ez a tehetséges társaság adott koncertet a CsAKK Stégen.

Tíz évvel ezelőtt született meg az az ötlet, hogy a Békéscsabáról elindult, ma már sikeres zenei pályát futó csellistákat egy közös kurzusra és hangversenyre hívják vissza a megyeszékhelyre. A rendezvény azóta hagyománnyá vált, és idén már a 10. jubileumi alkalmat ünnepelhették a résztvevők.

– Tíz évvel ezelőtt éreztem azt, hogy a régi, volt növendékeimet össze kellene gyűjteni, és egy gyönyörű, szép hangversenyt adni. Emellett a mostani növendékeimmel is együtt muzsikálunk és foglalkozunk velük – nyilatkozta hírportálunknak Juhász Edit, a Békéscsabai Bartók Béla Művészeti Szakgimnázium és AMI gordonka művésztanára, a kurzus szervező-vezetője, a fellépők első csellótanára.

 

 

A kurzus során a résztvevők reggeltől estig kamarazenéltek, míg a délutáni órákban a jelenlegi diákok is csatlakoztak a munkafolyamathoz. A tanárnő kiemelte, hogy nemcsak zenészeket, hanem embereket szeretett volna nevelni, és nagyon büszke arra, hogy egykori diákjai milyen magas szakmai szintre jutottak. A volt növendékek között akad a Nemzeti Filharmonikus Zenekar csellistája, valamint neves zeneiskolák és szakgimnáziumok oktatói is.

A jubileumi koncertre a közönség számára könnyen emészthető, ismert komolyzenei művekkel készültek: felcsendülnek többek között Barokk darabok, valamint Csajkovszkij Diótörőjének hat csellóra hangszerelt átirata is.

 

 

Az egykori növendékek közül sokan szinte családi eseményként tekintenek a csabai találkozóra.

– Már tíz éve járunk vissza ide a saját kis „családunkkal”, hogy koncertet adjunk és kurzust tartsunk a gyerekeknek. Nagyon összetartó csapat a miénk, nemcsak szakmailag gondolkodunk egyet, hanem a lelkünk is közös – fogalmazott Pető Áron, aki jelenleg a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának óraadó oktatója, a Debreceni Zenede tanára, valamint a neveléstudományi program doktorandusza.

A többnapos felkészülés során a fiatalabb növendékek örömmel építették be a tapasztaltabb zenészektől kapott instrukciókat, a közös munka így nemcsak szakmai fejlődést, hanem örömteli új találkozást is jelentett a csellisták közösségének.

 

Galéria

További programok »

FEL