Tíz békési diák részesül tíz hónapig, havi tízezer forintos ösztöndíjban

2021. november 5. 12:33 | Erdei-Kovács Zsolt

Tíz középiskolás vesz részt az önkormányzat ösztöndíj programjában Békésen – minderről a város polgármestere adott tájékoztatást. Kálmán Tibor kérdésünkre ismertette, a 2021/2022-es tanév 10 hónapjára 10 diák részesül havi 10 ezer forint ösztöndíjban.

A békési önkormányzati ösztöndíjprogram 2017-ben indult el, s azóta külön támogatják a helyben, nappali tagozaton tanuló, jó eredményekkel rendelkező gyerekeket, akiknek a szociális helyzetét is figyelembe veszik az elbíráláskor. A friss ösztöndíjasoknak szánt okleveleket csütörtökön délután, ünnepélyes keretek között adták át a békési városháza nagytermében.

– Az ösztöndíjprogramról még az előző képviselő-testület döntött. Jó ötlet volt és mi is szívesen visszük tovább – mondta el a városvezető. Hozzátette, ezt a tételt minden évben betervezik a költségvetésbe. Mint megfogalmazta, az átadó ünnepségen arra biztatta a diákokat, hogy legyenek kitartóak és minél inkább vegyenek részt a város életében.

– Kapcsolódjanak be a rendezvényekbe, szervezzenek, jöjjenek az ötletekkel. A fiatalok sok mindent másképpen látnak, más szemüvegen át nézik a világot, ami nekünk jó lehetőség, jó tanácsokat kapunk – emelte ki Kálmán Tibor. Azt is elmondta, hogy jók a visszajelzések, mert ez egy szabad szemmel is jól látható összeg kézzelfogható segítséget jelent.

Felvetésünkre kifejtette, hogy megkérdezte a diákokat a további szándékaikról, arról, hogy Békésen szándékoznak-e maradni, s mint elmondta, a fiatalok bólogattak. Ez az egyik olyan elem, ami az ifjúságmegtartó program részeként említhető, de mellette a Bursa Hungarica felsőoktatási pályázat is szót érdemel, valamint a további elemekre is érdemes figyelmet szentelni.

A békési fiatal felnőttek részére 19 lakás áll rendelkezésre mintegy életkezdési támogatásként, ahol albérleti díj nélkül lehet megfelelő körülmények között lakni – részletezte Kálmán Tibor, aláhúzva: vannak olyan jelek, hogy ez működőképes, és bízik benne, hogy elkövetkezendő időszakban ez csak tovább fog erősödni.

A közelmúltban már megfigyelhető egyfajta emelkedés a születések számában, ami egyértelműen pozitív jelenségnek tekinthető – összegzett végül.

Galéria

További programok »

Itthon

A Körösök Völgye Natúrpark Egyesület ad otthont az új ifjúsági irodának

Szombaton rendezte meg a Ligeti vásárt a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület, amelyen ismét szemléletformáló családi illetve gyermekprogramok valósult meg. Pócsi Gabriella, az egyesület munkaszervezet-vezetője kihangsúlyozta, hogy elsődleges céljuk az, hogy a családosoknak is biztosítani tudják a kikapcsolódási lehetőségeket. A családi napok legfontosabb eleme, hogy a helyi adottságokat kihasználva minél több aktív sportolási lehetőséget kínáljanak az érdeklődőknek.
18:05
FEL