Timkó János és Erika: Arra fókuszálunk, mennyi minden lehetséges! – galériával

Ötven éve járják együtt az utakat, ma, 74 és 69 évesen is olyan tevékenyek, mintha csak a harmincas-negyvenes éveikben lennének. Jánossal és Erikával az aktív mindennapokról beszélgettünk. Órákig tudtak volna mesélni, még az emlékezésben is kisegítve egymást… Hálás vagyok, hogy betekintést engedtek az életükbe (régi ismeretségünk okán tegeződünk).

Erika: 69 éves leszek februárban. Onnantól már a hetvenediket taposom majd, mondtam is Janinak, hogy azt minden nap ünnepelni szeretném, minden nap kérek valamilyen aprócska meglepetést. 2024-ben aztán több évfordulóra is készülhetünk: amikor betöltöm a 70-et, Jani 75 lesz, és akkor leszünk 50 éves házasok. Óvónőként mentem nyugdíjba a belvárosi óvodából 9 évvel ezelőtt, imádtam a munkámat! Valamikor 45 éves korom körül azonban úgy éreztem, hogy valami még hiányzik az életemből, akkor mentálhigiénés képzésre jártam, aztán akinek tudtam, igyekeztem segíteni.Kilenc éve mentem nyugdíjba. Két gyermekünk van, Szabinánál van négy unokánk, jó érzés, amikor együtt vagyunk, amikor kirándulunk, jó érzés, hogy picit az életük részei vagyunk.

János: Nemcsak 2024, hanem ez az év is jubileum nekünk, ugyanis éppen 50 évvel ezelőtt ismerkedtünk meg a konzervgyárban. Miután Erika leérettségizett, nem vették fel elsőre a főiskolára, a konzervgyárba jött dolgozni, ahol én már oktató voltam. Így találkoztunk. A napokban voltunk a Bonduelle-nél a múzeum szervezésében egy programon, készítettünk is egy fotót ott, ahol megismerkedtünk. Egyébként 1963-ban lettem ösztöndíjas tanuló a konzervgyárban; Pesten képeztek bennünket és Csabán volt a gyakorlat. Aztán jött a katonaság, folyamatosan tanultam, majd jártam a lépcsőfokokat tovább. Tíz évig voltam a konzervgyárban, ezután a szabadkígyósi iskolában lettem gyakorlati oktatásvezető. 21 évig dolgoztam ott, közben elvégeztem a számítástechnika tanárit, és Szurovecz Béla segítségével átjöttem a „Trefortba”. 12 évig tanítottam itt, mellette sok-sok számítástechnikai tanfolyamot tartottam, akkor nagy igény volt rá – húzós időszak volt, rengeteget dolgoztam. 60 éves koromban mentem nyugdíjba, utána még félállásban tanítottam, de csak egy évig.

                            Ötven évvel ezelőtt, ezen a helyen ismerkedtek meg, idén ősszel ismét ellátogattak a konzervgyárba

– Amikor már közeledtek a nyugdíjas évek, tervezgettetek, hogy mit csináltok majd utána?

János: Bennem az volt, hogy még aktív vagyok és akár jó pár évig dolgozhatok, viszont jött egy olyan szigorítás, hogy már nem érte volna meg. Ezért aztán igyekeztem minél tartalmasabban tölteni a napokat. Amellett, hogy nagyon szeretek főzni, bográcsozni, kertészkedni, a ház körül tevékenykedni, még számtalan lehetőség állt előttem.

Erika: Amikor Jani nyugdíjas lett, még dolgoztam, viszont lélekben már tudatosan készültem a következő időszakra. Az volt bennem, hogy eddig nagyon jól megvoltunk, ne rontsuk el az elkövetkezendő éveket akkor sem, ha mindketten otthon leszünk. Mindent meg akartam tenni azért, hogy ami eddig szép és jó volt, az minél tovább az is maradjon. Az volt bennem, hogy amire akarom, lesz időm, lesz időnk nyugdíjasként is.

–  Ma is rendkívül aktívak vagytok. Mi az, ami már korábban is az életetek része volt és megtartottátok, és milyen új dolgokba fogtatok?

János: Mindketten régóta énekkarosok vagyunk, a Békéscsabai Evangélikus Vegyeskar ma is az életünk része. Mindig szerettünk kirándulni, amikor tanítottam, akkor is szerveztem kirándulásokat az osztályaimnak, és persze Erikával és a gyerekeinkkel is mentünk, amikor csak lehetett. Volt, amikor előre kitaláltam valamit, de olyan is előfordult, hogy például amikor Erika a mentálhigiénés képzésre járt Szegedre, elmentem érte, és mivel gyönyörű idő volt, meglátogattuk a testvéremet Budapesten.

Erika: Amikor még dolgoztunk, akkor is szívesen jártunk hangversenyekre, színházba, gyakran budapesti színházakba is. Emellett természetesen voltak olyan időszakok, amikor legszívesebben csak a természetben gyönyörködtünk, amikor létszükséglet volt a csend. Jani rendkívül jól ráérzett, hogy mikor, mi az, ami feltölt energiával és kikapcsol, mikor elegendő egy nagyobb séta, mikor kiránduljunk nagyobbat, és mikor menjünk társaságba – mindig volt ötlete. 

                            Erika: Jani rendkívül jól ráérez, hogy mikor, mi az, ami feltölt energiával és kikapcsol

János: Az ÖTYE (Öreg Tyúkok Egyesülete) mintájára pedagógusokból megalakítottuk az ÖTE-t, azaz az Öreg Tanárok Egyesületét, ebben négy tanár és párjaik házaspár vett részt, sok közös programot szerveztünk, nagyon jól éreztük magunkat – sajnos ma már nincs mindenki közöttünk. Még 2014-ben, az egyik szabadkígyósi kollégám felesége szólt, hogy a NAV-nál (2014-ben) megalakult nyugdíjas klub egy kirándulást szervezett Erdélybe, de az egyik házaspár visszamondta az utat. Megkérdezte, hogy nem csatlakoznánk-e hozzájuk? Elmentünk, nagyon jól sikerült a kirándulás – máig őrzöm azt a kis pálinkás butykost, amit Kőrösi Bandi bácsitól kaptunk az úton, aki éppen akkor volt 80 éves. Olyan jó volt a társaság, olyan jó barátságban lettünk, hogy ott is ragadtunk a klubban, sőt, a második évben megválasztottak vezetőségi tagnak, és én szerveztem a rövidebb utakat, túrákat. Közben a Trefortban megalakult nyugdíjasok klubjához is csatlakoztunk – szeretünk közösségbe járni, együtt lenni. Sokat kirándulunk, megünnepeljük a jeles napokat, és ez jó érzés.

–  Erika, a közösségi oldalon láttam rólad olyan fotót, ahol farsangra beöltöztél nem is olyan régen.

Erika: Így van... Nem áll tőlem távol, hiszen az óvodában is mindig farsangoztunk. No, meg miközben Jani szervez, tervez, információkat gyűjt az egyes túrákról, utakról, programokról, én csak szimplán jól érzem magam. Úgy gondolom, ha jól érzem magam, az kihat a környezetemre is. Egyébként pedig eszünkbe sem jut, hogy nyugdíjas klubban vagyunk, csak az, hogy együtt vagyunk egy társaságban, örülünk egymásnak, ráadásul jókat beszélgetünk, meghallgatjuk egymást.

– Azon kívül, hogy két nyugdíjas klubnak is tagjai vagytok, rengeteget túráztok, ez hogy jött a képbe?

János: Igazából ez már a konzervgyárban elkezdődött, fiatal koromban a túra szakosztályban voltam, aztán elvégeztem a túravezetőit. Erikával már a megismerkedésünk után jártunk túrázni a konzervgyári csapattal. Amikor jöttek a gyerekeink, akkor nyaranta velük vettük a nyakunkba az országot, velük túráztunk. Ez a szenvedély megmaradt az iskolában és akkor is, amikor már nyugdíjba mentem. Szívesen tervezgetek. Ha megvan, hogy mi a cél, megnézem az útvonalat, megnézem, hogy útközben vagy a környéken hol és mit érdemes meglátogatni. Felkészülök, információkat gyűjtök, így aztán tartalmasabbak lesznek ezek az utak. Közben megismerkedtünk Lovas Józsival, aki Biharba szervez utakat, csatlakoztunk a Túrázz Velem csoporthoz és a Százlábú Egyesülethez, velük távolabbra is eljutottunk. Rengeteg szép élményünk fűződik a túrákhoz, a természet szépségein túl az is, hogy milyen vendégszeretők, barátságosak tudnak lenni az emberek. Volt, hogy eltévedtünk, és akiktől útbaigazítást kértünk, beinvitáltak egy pohár borra. Máskor valaki meglátta, hogy Erikánál van túrabot, nálam nincs – adott egy azzal, hogy visszafelé majd vigyem be hozzá. Van olyan is, hogy a testvéreinket látogatjuk meg, és közös túrát szervezünk családi eseményként, így vannak friss, közös élményeink is.

                            Amikor csak tehetik, úton vannak, túráznak, kirándulnak több közösségel is

–  Ahhoz, hogy ennyit túrázzatok, komoly fizikai erőnlét is szükséges. Hogyan tartjátok karban magatokat?

János: Kerékpározom, hetente többször járok úszni, amikor csak lehet, gyalogolok, magunkban is túrázunk kisebb-nagyobb távolságokon, és persze a kertészkedés is karbantart. A covid idején sem ültünk itthon, akkor leginkább a környéket jártuk be. 

Erika: Én tudatosan készültem arra, hogy nyugdíjasként aktív legyek, nemcsak fizikai okok miatt, hanem azért, mert a mozgás az agyat is edzi: a memóriára, az agy működésére is hat. Elkezdtünk mindketten úszni, aztán jött minden szépen sorra. Most inkább a séták maradnak, akár a CsabaParkban, vagy Szanazugban, a gáton, amit kifejezetten imádok. Tudatosan iktatom be a mozgást az életembe. Ugyanakkor egy-egy nehezebb túrát mindig a saját tempómban teljesítek, mert fontos számomra az is, hogy jó élmény maradjon.

–  Szerintetek meddig tudtok ennyire aktívak maradni?

János: A korábbi tempónkból valamennyit már visszavettünk. Persze folyamatosan vannak terveink most is... Például karácsonyra egy-egy úttal, egy-egy közös élménnyel ajándékoztuk meg egymást.

Erika: Szerintem, ahogy adja magát az élet. Nem tudom megmondani, mi lesz 1, 2 vagy akár 5 vagy 10 év múlva. Szeretünk túrázni, szeretünk élményeket gyűjteni, és ameddig csak lehet, megyünk.

–  Mit tudnátok javasolni annak, aki mostanában tervezgeti, hogy aktívabban éljen, akár dolgozik még, akár már nyugdíjas?

Erika: Szerintem ez is döntés kérdése: el kell dönteni, hogy mit szeretnénk csinálni. Van, aki a passzív pihenést választja, de nekem ez nem opció, mert más az, ami feltölt, mástól érzem boldognak, teljesnek magam. Persze van olyan, hogy éppen nincs kedvem, de akkor Jani kitalál valamit és már megyünk is… Ha van javaslatom, akkor az az, hogy mindenki hallgasson a belső hangjára, és tegye azt, ami neki jó, ami őt feltölti, amiben értelmet lát. Nekem az is beválik, hogy soha nem a hiányra fókuszálok, nem arra, hogy mi nincs, hanem arra, hogy mennyi minden lehetséges! Szerencsés vagyok abban is, hogy nem szakadtunk el a régi ismerőseinktől,mert Janiban van egy olyan mozgatórugó, hogy folyamatosan építi, ápolja ezeket a kapcsolatokat.

János: Magányosan senkinek sem jó. Szerintem nagyon fontos – különösen nyugdíjas korban – hogy legyenek olyan közösségek, ahová tartozunk, ahol számon tartanak és számítanak ránk. Legyenek emberi kapcsolataink, barátaink, akikre időt szakítunk. Mi tízen voltunk testvérek, talán onnan is jön, hogy akkor érzem jól magam, ha van egy kis nyüzsgés, egy kis élet körülöttünk – és ezért igyekszem megtenni mindent, amit csak tudok. Nagyon régen vettünk egy trikót, amire ez volt írva: "Just do it". Nagyon szerettem, még ma is megvan szinte foszlányokban. Sokáig nem tudtam mit jelent a felirat magyarul. Miután valaki felvilágosított: „Csak csináld!”, azóta tudatosan csak csinálom.

Galéria