A bringázás szerelmesei időnként merengenek arról, hogy több száz, akár ezer kilométeres távokat teljesítsenek. És vannak azok a túrázók, akik nem fecsérlik az időt ábrándozásra, hanem inkább megvalósítják az álmaikat. Utóbbi halmaz tagjai, akárcsak István és Sándor, megélik azt az életet, amire többen, a hétköznapokban párás tekintettel a monitorba révedve csak vágyakoznak. Legalábbis az első pillantásra ez a kép rajzolódik ki. Nézzük meg, hogy mi látható a felszínes benyomásokon túl a másod, illetve a harmadik ránézésre!
Kun István Endre a COVID előtti időszakban, 2019. őszén határozta el, hogy lép egy nagyot, otthagyja az állását és vállalkozóvá válik. A tervei között szerepelt, hogy utazás- és kirándulásszervezőként, valamint bringás túravezetőként tevékenykedik, az erdélyi térség természeti és épített szépségeit mutatja meg az érdeklődőknek. Az ötlet, mint a túra teljesítésének ötlete is, Felföldi Sándortól származott. A fránya világjárvány azonban közbeszólt, így a terv egyelőre kútba esett. A 39 éves fiatalember azonban nem csüggedt, ez nem is lett volna méltó egy olyan sportemberhez, aki az eltelt 10 évben nagyjából 50-60 ezer kilométert gurult.
Felföldi Sándorral jó ideje tekernek együtt. Az ő neve a 'Fuss a sérült gyermekekért!' elnevezésű jótékonysági esemény révén lehet sokaknak ismerős. Az ismeretségük több évre vezethető vissza, szomszédok, majd munkatársak is voltak. István tehát jelenleg munka nélkül van, de mint fogalmazott: így legalább a fiával tudta tölteni a nyári szünetet. A fiával és a kerékpározással. Egy ilyen út ugyanis alapos előkészületeket, előzetes tervezést igényel, minden egyes lépést körültekintően meg kell fontolni. Az 'Otthonról haza' keretében lehetőségük lett volna előre foglalt szálláson tölteni az éjszakákat, utaztatni a holmijukat, de a táv rövidebb (847 km), az időtartam pedig hosszabb (9 nap) lett volna.
Fontos volt számukra, hogy a kiindulási pont ne Kézdivásárhely, hanem Gyimes legyen, ahonnan aztán a Hidegségbe (Gyimesközéplok) vezetett az út. Csíkszentdomokoson jó ismerősökhöz látogattak el, ott töltötték az éjszakát, majd egyfajta Észak-erdélyi kitérőt tettek. Marosvécsre is ellátogattak azért, hogy leróják kegyeletüket Wass Albert sírjánál, de Máriapócson is jártak, ahol pedig a Rákócziak előtt tisztelegtek. Az első napon „mindössze” 105 kilométert mentek, de volt olyan nap, amikor 170-et is tekertek. A szintkülönbség egészen pontosan 5331 méter volt, ami egyrészt nem piskóta, másrészt pedig megfelelő fizikai és mentális előkészületeket igényel.
Mint Kun István elmondta, bringás pályafutása kezdetén, egy évtizeddel ezelőtt nagyjából 15 kg-mal volt nehezebb a csomagja, mint most. Azóta azonban szerzett némi rutint abban, hogyan lehet könnyíteni a cipelt málhákon. Például már nem visz mindenből legalább két tartalékot magával, ha teheti akkor inkább kimossa a viselt ruhákat. Volt, hogy mosni sem kellett, Kolozsvár közelében olyan durva vihar szakadt rájuk, ami, ha a szabad ég alatt éri őket, akkor minden bizonnyal átgondolták volna a folytatást. Itt egy fedett buszmegálló segítette ki őket a bajból. A városban pedig egy olyan barátnál kaptak kosztot és kvártélyt, akivel a gyulai fürdőben ismerkedtek meg.
És ha már a barátság szóba került: Zilahon egy derék magyar bringaboltos nyújtott segítséget, aki nem csupán megjavította a meghibásodott, küllőket vesztett kereket, de még egy jó pofa sörre is meghívta a bicikliseket. Érdemes megjegyezni, hogy bármerre jártak, nagy szeretettel fogadták őket. Olyan településeken is, ahol már magyar szót sem lehet hallani. Néhány román nyelvű mondatot össze tudtak eszkábálni, útbaigazítást, információt mindig, minden körülmények között tudtak kérni. A helyiek mindig nagyon kedvesnek, előzékenynek bizonyultak. Az embernek mindjárt kedve támad a monitorba, párás szemmel való bámulás helyett bringára pattanni és letekerni vagy ezer kilométert.
Ehhez egyébként nem is kell más, mint az elhatározás és persze az a tudat, hogy ha most nem vág bele, akkor talán soha nem indul el. István ismertetése szerint érdemes felkészülni egy ilyen kirándulásra. A rendszeres 30-40-50 kilométeres távokban kellőképpen meg lehet erősödni és némi rutint szerezve neki lehet vágni a hosszabb meneteknek is. Uccu neki, félre az ábrándokat és jöhet a valóság!
Galéria
