Tevan 30: Dacból született a Tevan Könyvkiadó összefoglaló kötete

2019. szeptember 27. 14:39 | Mikóczy Erika

Harminc éve annak, hogy dr. Cs. Tóth János vezetésével, Petőcz Károly tipográfussal, egy ötfős stábbal megkezdte működését Békéscsabán a Tevan Könyvkiadó. Irodalmi műhelyük a legjelentősebb határon inneni és túli íróknak és költőknek adott lehetőséget. A jubileumra a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával egy olyan kötet született, amelyben az általuk kiadott könyvek borítóin keresztül tárul fel egy korszak. A Tevan Könyvkiadó című kötet bemutatóját pénteken tartották a Békés Megyei Könyvtárban.

A könyvbemutatón Rakonczás Szilvia, a könyvtár igazgatója korabeli újságcikk segítségével idézte fel az alapítás időszakát. Mint mondta, 1989. január 1-jétől működött a Tevan Könyvkiadó Békéscsabán. Ebben a régióban, a múlt század első évtizedeiben, a Tevan család már folytatott könyvkiadói és könyvművészeti tevékenységet. De csak a hetvenes évek végén fogant meg újból, majd egy évtizedig érlelődött a gondolat, hogy legyen egy önálló könyvkiadó Békéscsabán. Budapesten kívül Debrecenben jött létre az első ilyen műhely, a békéscsabai volt a második.  

 

 

Dr. Cs. Tóth János, művészeti író, a Tevan Könyvkiadó alapítója elmondta, hogy a magyar könyvszakma hamar befogadta őket, mint egy „vidéki kisöcsikét.”

–  Nagyon jó nevű írók, költők jelentkeztek nálunk. Ismerve a Tevan nevet és minőséget, úgy gondolták, hogy ezt folytatjuk, és ez így is történt. Emiatt aránylag könnyű volt jelen lenni a magas irodalmi életben. Így történhetett, hogy okos kiadáspolitikával, feszes gazdálkodással másfél évtized alatt közel kétszáz könyvet, kiadványt jelentettünk meg – jegyezte meg dr. Cs. Tóth János.

A kiadó alapítója hozzátette, hogy a jubileumi kötet valójában dacból született meg: művelődéstörténeti, irodalomtörténeti értékű könyvkiadó volt Békéscsabán a Tevan, de mégis "visszhangtalanul múlt el". Most a kötetben sajátos módon idézik fel a működését.

– Az elmúlt évtizedekre visszatekintve minden könyvborító, ami megjelent, az szerepel a kötetben: szépirodalom, versek, próza, történelmi tárgyú munkák, műfordítások, képzőművészeti esszék és gyerekkönyvek borítói. Ez átfogja azt a munkásságot, amit a kiadó a magáénak tudhatott – mondta dr. Cs. Tóth János.

 

 

A Békés Megyei Könyvtárban tartott könyvbemutatóra több olyan író és költő is eljött, akinek a kötete még a Tevannál jelent meg. Herczeg Tamás ezúttal nemcsak országgyűlési képviselőként, hanem alkotóként is jelen volt, hisz a Világváltás című verseskötetét szintén a Tevan adta ki, és az általuk megjelentetett Bárka irodalmi folyóiratban is jelentek meg írásai.

– Máig jelentős az a műhelymunka, az a hagyaték, ami a Tevan Könyvkiadótól származik. Jó érzéssel tölt el, hogy én is megfordultam abban az irodalmi műhelyben. Bizton állíthatom, hogy mindnyájunknak sokat adott a kiadó, azoknak is, akik akkor már kiforrott, mértékadó művészek voltak, és nekünk is, akik akkor ismerkedtünk ezzel az intellektuális, irodalmi, szellemi világgal. A fejlődésünknek, az irodalom iránti vonzódásunknak is fontos muníciót adott a Tevan – fogalmazott Herczeg Tamás.

 

 

1997-ben dr. Cs. Tóth Jánost a Móra Kiadóhoz hívták vezérigazgatónak, amit el is vállalt. A Tevan Kiadó 2004-ig még fennállt, korlátolt felelősségű társaságokhoz, nyomdához került, de sajnos nem sikerült életben tartani.

Kérdésünkre, dr. Cs. Tóth János elmondta, hogy mára nagyon megváltozott a könyvpiac. Akkoriban tízezer példány alatt nem nyúltak könyvhöz, most pedig már 5-600 példány is megjelenik. Az internet világával átalakultak a szokások, átalakult a terjesztés, az interneten akár egymagában is kiadhat valaki egy kötetet és árusíthatja, akkor pedig rendszerszerűen működött ez az egész.

Mindenesetre jó visszaemlékezni arra, hogy volt egyszer egy igazi értéketket közvetítő Tevan Könyvkiadó…

 

Galéria

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL