TÉRFIGYELŐ Ifjúsági Konferenciát rendeztek Békéscsabán

2021. július 22. 19:26 | Gyemendi Réka

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, az Erzsébet Ifjúsági Alap és a Táliber Közösségfejlesztő Alapítvány közös szervezésű TÉRFIGYELŐ ifjúsági konferenciát rendezett kedden Békéscsabán. A konferencia témája a települési ifjúsági munka volt.

A Táliber Közösségfejlesztő Alapítvány 2018 februárja óta szervezi meg évente a TÉRFIGYELŐ ifjúsági konferenciát. Volt már vendégünk Géczi János József Attila-díjas író, az ikonikus Vadnarancsok és A Bunkerrajzoló c. könyvek írója, legendás megyei szórakozóhelyek tulajdonosai, ifjúsági közösségi terek működtetői, ifjúsági szakemberek. Idén település vezetők, projektek közreműködői, fiatalok, közösségfejlesztők, ifjúságsegítők beszéltek saját tapasztalataikról.

A konferencián az előadások és beszélgetések mellett jó gyakorlatokat is bemutattak, így például fotókiállítást rendeztek a Békéscsabai Alkotó Média (BAM) alkotásaiból. Ezzel a kiállítással egyúttal megemlékeztek a tavaly elhunyt Szász Attilára is, a BAM egyik alapítójára, aki 2010 óta volt a békéscsabai ifjúsági közélet krónikása, támogatója.

Ezen felül bemutatkozott még a Táliber Közösségfejlesztő Alapítvány Játszótéri programja, a Puszta Ötös Térségfejlesztő Egyesület és a Békéscsabai Ifjúsági Közösségi Felmérés Békéscsaba, 2020 program is.

 

Galéria

 

Az eseményre helyi döntéshozókat, ifjúsági szervezeteket, ifjúságsegítőkőket, felnőtt segítőkőket, a települési ifjúsági
munka szereplőit és a téma iránt érdeklődőket várták.

A konferenciát Bágy Petra, Békéscsaba Megyei Jogú Város ijúsági referense nyitotta meg aki a reggeli konferencia előtt zajló Word Cafe beszélgetés házigazdája is volt.

A World Cafe beszélgetésen csoportokra bontva három téma mentén oszthatták meg véleményüket egymással a résztvevők.  Az egyik csoport arról beszélt, hogyan érzik magukat a fiatalok 2021 Magyarországán; a második téma az volt, hogy milyen hatással van a pandémia az ifjúsági területekre; a harmadik csoport pedig arról beszélgetett, ki hogyan szólítja meg, éri el, vonja be a fiatalokat. A beszélgetést követően a csoportvezetők a TÉRFIGYELŐ Ifjúsági Konferencián beszámoltak a beszélgetésen szerzett tapasztalataikról.

Ezután Varga Tamás alpolármester tartott előadást, aki maga is ifjúsági referens volt 2006-2009-ig. Beszédében keretbe foglalta a város, az ifjúság és az önkormányzt viszonyát és felhívta a figyelmet az e területek között zajló folyamatos kapcsolattartás fontosságára.

– A jogszabályi lehetőségek megengedték, hogy 2021 július 27-én önkormányzati közgyűlést tartsunk, itt előterjesztettük az ifjúsági koncepciót, ami egy hosszú folyamat volt. Ennek a dokumentumnak három fő tétele van: az egyik a folyamatos párbeszédrendszer a fiatalok, felnőttek, önkormányzatok, civil szervezetek között. A második a hatékony kommuikáció - ez magába foglalja a BAM-ot és online felületeket, amiket folyamatosan fejleszteni kell, és erről húsz éve beszélünk -, a harmadik pedig a "Kell egy hely". Utóbbinak külön örültem, hogy megvitattuk, mert konszenzus mutatkozott abban, hogy pótolni kell egy olyan hiányosságot Békéscsabán, ami markánsan rányomja a bélyegét az ifjúsági területre: nincsen olyan ifjúsági tér, ami nyitott, alacsony küszöbű és mindenki számára elérhető – összegzett az alpolgármester.

A konferencia apropója:

• Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2021. június 28-án fogadta el 2021-2025
időszakra szóló ifjúsági koncepcióját és cselekvési tervét, ami közel másfél év alatt készült el közösségi tervezéssel.

•Az Erzsébet Ifjúsági Alap 2021-ben indította szakmai/módszertani tanácsadási programját települési
vagy térségi szintű ifjúsági stratégiai dokumentumok elkészítéséhez, aminek keretében országosan
több mint 50  önkormányzat számára nyújt támogatást.

• A Táliber Közösségfejlesztő Alapítvány szakmai vezetője volt a békéscsabai Ifjúsági Közösségi
Felmérésnek, valamint sikeres pályázatot nyújtott be a Nemzeti Kulturális Alap Közművelődés
Kollégiumához a konferencia megszervezésére.

További programok »

FEL