Teljes kapacitással működik az Árpád fürdő

2020. június 26. 12:16 | Vári Bianka

A koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások végett a fürdők és strandok hetekig zárva tartottak. Békéscsabán az Árpád Gyógy- és Strandfürdő június 26-án, reggel 6 órától teljes kapacitással várja a látogatókat.

A koronavírus miatt bevezetett korlátozó intézkedések enyhítésével Békéscsaba kedvelt fürdőjét először a vízi sportokat űzők vehették használatba június 4-én. Ezután már nem kellett sokat várnia a kikapcsolódásra vágyóknak sem, ugyanis egy héttel később, június 11-én ők is használatba vehették az uszoda két kültéri medencéjét. Ugyanakkor a beltéri elemek, a gyógymedencék és a szauna használata nem volt engedélyezett.

Június 18-án, a veszélyhelyzet megszüntetésével újra a korábbi, fürdőket üzemeltető jogszabály szerint tarthatnak nyitva a magyarországi fürdőhelyek. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ettől a naptól kezdve azonnal megnyithattak – mondta el a behir.hu megkeresésére az Árpád Gyógy- és Strandfürdő vezetője, Zsadon Endre.

– Először vízmintát kellett vennünk, hogy megnézzük, alkalmas-e a medencék vize a fürdőzők fogadására. Ezt követően, június 26-án, reggel 6 órától nyithattuk meg az uszodánk minden elemét a látogatók előtt – közölte a fürdővezető.

Zsadon Endre hozzátette, hogy a vendégek az utóbbi időben leginkább a szaunát és a gyógymedencéket hiányolták. A nyitva tartási idő, a díjszabás és további hasznos információk a fürdő honlapján megtekinthetőek.

További programok »

FEL