Téli olimpia: Letette az esküt a magyar olimpiai csapat

2018. január 22. 15:12 | Mikóczy Erika

Alig három hét és kezdődik az év egyik legjelentősebb sportversenye, a téli olimpia. Letette az esküt hétfőn a február 9-én kezdődő phjongcshangi téli olimpiára és a március 9-én rajtoló téli paralimpiára utazó magyar csapat.

Az eskü szövegét Engi Klára volt műkorcsolyázó mondta el az ünnepségen, amelyen részt vett Áder János köztársasági elnök is. Az államfő köszöntőjében arra emlékeztette a versenyzőket, hogy elődeik mennyivel nehezebb körülmények között készültek fel az olimpiára. Felidézte többek között az első magyar téli olimpiai érmes műkorcsolyázó páros, Rotter Emília és Szollás László történetét, akik számára elérhetetlennek tűnt a szereplés Lake Placidben, ám végül közadakozásból ki tudták fizetni a jegyüket, s bronzérmet nyertek az 1932-es olimpián.

A köztársasági elnök kiemelte, hogy hosszú idő után először utazhat komoly érmes reményekkel téli játékokra a magyar küldöttség, melynek tagjaitól - a legendás öttusázó Balczó András idézve - azt kérte, "érezzék, mindenkiért futnak, az itthoniakért is küzdenek". "A magyar téli olimpiai érmek "átlagéletkora" több mint 67 év, és a legutolsó is immáron 38 esztendős. Bízunk benne, hogy az elmúlt időkben dicső eredményeket elérő rövidpályás gyorskorcsolyázóink révén idén nemcsak élményekben gazdagodunk, de érmekben is megfiatalodhatunk" - fogalmazott Áder János.

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke hangsúlyozta: az olimpia maga a valóra vált csoda. "De az olimpia csodája nem a szervezettségben, a felfokozott érdeklődésben rejlik. Itt hősök legendák, születnek. Csak a sport képes arra, hogy elsimítsa a társadalmi egyenlőtlenségeket, a nemek közti különbségeket, háborúból békét teremt" - mondta a nyitóbeszédben Kulcsár Krisztián.

 

"A lényeg a lelkedben, a hitedben van"

 

"A lényeg a lelkedben, a hitedben van. A legszebb reményeitek váljanak valóra a téli olimpián és paralimpián" - szólt a sportolókhoz Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke.

A sportvezető beszélt a paralimpián induló három magyar versenyzőről. Elmondta, a látássérült Balogh Zsolt csak árnyakat lát, s így száguld a lejtőkön 60 km/órával. Bocsi Bence pedig előtte síelve, a hátán lévő hangszóróval irányítja őt. Sífutásban és sílövészetben a kerekesszékes Lőrincz Krisztina lesz a résztvevő.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár azt emelte ki, hogy a kimagasló eredményekért meg kell küzdeni. Hozzátette, a legfontosabb lecke, amit a sport megtanít, hogy higgyünk önmagunkban.

A magyar csapatot szinte biztosan ugyanúgy 16 fő alkotja majd, mint négy éve Szocsiban, bár a sízők kvótája ezen a héten válik majd hivatalossá. Rövidpályás gyorskorcsolyában Bácskai Sára Luca, Heidum Bernadett, Jászapáti Petra, Keszler Andrea, Kónya Zsófia, Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Oláh Bence, gyorskorcsolyában Nagy Konrád, míg műkorcsolyában Tóth Ivett képviseli a magyar színeket. Alpesi síben és sífutásban minden bizonnyal egy-egy férfi és női sportoló indulhat: előbbiben Hozmann Szonja, utóbbiban Kónya Ádám és Szőcs Emőke utazhat, míg a férfi alpesi sízőknél három magyar közül - Samsal Dalibor, Kékesi Márton és Nagy Bence - a héten jelöli ki a résztvevőt a hazai szövetség. A sízőket egyedül Kónya képviselte, a korcsolyázóknál pedig csak Liu Shaoang hiányzott.

 

Forrás: M4 sport/m4sport.hu 

 

 

További programok »

FEL