Hétfőn elindultak a téli paralimpiára a magyar versenyzők

2018. március 5. 16:37 | behir.hu

Elbúcsúztatták a phjongcshangi XII. téli paralimpiára hétfőn délután elindult magyar sportolókat. Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke az utazás előtti tájékoztatón kiemelte: Phjongcshangban mácius 9. és 18. között 49 ország 570 sportolója fog versenyezni.

"A világ 210 országának alig több mint egyötöde volt képes a sportolóit kiküldeni a téli paralimpiára, büszkék lehetünk, hogy Magyarország ott van ebben az első egyötödben" - fogalmazott Szabó László, aki emlékeztetett arra, hogy mivel négy éve, Szocsiban nem volt magyar parasportoló, ezért a dél-koreai jelenlét nemcsak sportszakmai, hanem sportdiplomáciai szempontból is nagy jelentőségű.

Sárfalvi Péter utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy már a paralimpiai kvalfikáció is nagy teljesítmény, s azt kérte a magyar sportolóktól, hogy próbálják magukat elengedni, és ne teherként éljék meg a paralimpiai versenyzést.

"Nem kis felelősség egy ekkora eseményen magyar mezben szerepelni, főleg, hogy a férfi rövidpályás gyorskorcsolyaváltó aranyérme után most már téli sportnemzetnek is számítunk" - jelentette ki Sárfalvi Péter.

Orendi Mihály, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) téli sportokért felelős alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a phjongcshangi téli paralimpiára kiutazó magyar sportolók "elképesztően szerethetők."

"Ezt az érzést sok millió magyar ember érzi, ami erőt adhat nektek a nehéz pillanatokban" - fogalmazott a MOB alelnöke, aki szerint a sportolók szinte a lehetetlenre vállalkoztak.

Phjongcshangban három sportoló képviseli a magyar színeket. Amint a sajtótájékoztatón elhangzott, a műlesiklásban és óriás műlesiklásban induló Balogh Zsolt az első látássérült magyar sportoló téli paralimpián. Haladását vezetőként Bocsi Bence segíti, ő a hátán lévő hangszóróból adja társának az instrukciókat.

A 36 éves Balogh Zsolt (Holtpont SE) elárulta, 2013 óta dolgoznak együtt Bocsi Bencével, ami eleinte nehéz volt, de aztán ahogy nőtt az együtt megtett kilométerek száma, egyre gyorsabban tudtak haladni. A versenyző, aki a megnyitón a magyar zászlót is viszi, elmondta, Phjongcshangban azokon a pályákon fognak lemenni, amelyen a női lesiklást és a szuperóriás-műlesiklást rendezték. Balogh Zsolt a kategóriájában 15-20 versenyzőre számít, s szeretne a középmezőnyben, annak is inkább az elején végezni.

Bocsi Bence is úgy látja, hogy kezdetben elég lassan ment az összecsiszolódás Balogh Zsolttal, de most már bízik a jó eredményben.

"Az a legfontosabb, hogy amit az edzéseken elértünk, azt képesek legyünk megcsinálni a paralimpián is" - jegyezte meg a guide.

A harmadik magyar téli paralimpikon a mozgássérült Lőrincz Krisztina, aki evezésben szerepelt a riói nyári paralimpián, s 11. helyezést ért el. Most ülő-sífutásban és biatlonban áll majd rajthoz. (Korábban magyar parasportoló még sosem indult ezekben a sportágakban.) Elmondása szerint a sérülése olyan, hogy mindent vállból és karból kell megoldania, ennek ellenére olyan sportágat is kipróbált már, mint a wakeboard.

"A sport az életem szerves része, mindig is az fog maradni. Phjongcshangban szeretnék a rióihoz hasonló eredményt, szeretném élvezni a versenyzést és megtalálni a szép pillanatokat" - foglalta össze céljait a Diswake SE 37 esztendős parasportolója.

A magyar versenyzők és edzőik hétfő délután keltek útra, és először március 14-én fognak versenyezni.

 

Forrás: MTI

 

További programok »

FEL