Tekerték, húzták a tömlőt a versenyzők a Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny megyei fordulóján

2017. április 7. 10:22 | Balázs Anett

Gyakorlati versenyt tartottak katasztrófavédelmi ismeretekből, a legjobbak Budapesten bizonyíthatnak majd.

Gátépítés homokzsákokból, tájékozódás füstsátorban vagy éppen szivattyúk üzembe helyezése. Ilyen és ehhez hasonló feladatokat kellett megoldani a csapatoknak a Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny megyei fordulóján. A versenyen hat általános, illetve hat középiskolás csapat szerepelt. A két kategória első helyezettjei a budapesti országos versenyen képviselheti majd megyénket.

Hét próbát kellett kiállniuk a csapatoknak. Az egyik állomásnál például nyúlgátat építettek a diákok, egyenként megközelítőleg 10 kilogrammos homokzsákokból, időre. Emellett a szivattyú működési elvét is ismerniük kellett a versenyzőknek. A felmenő rendszerű megmérettetés célja, hogy a fiatalok minél szélesebb köre, játékos formában ismerkedjen meg a katasztrófavédelem munkájával, alapvető ismereteket szerezzenek a veszély- és katasztrófahelyzetben történő megelőzési, védekezési és helyreállítási feladatokról.

– Nagyon szeretik a gyerekek a versenyt. Az a tapasztalatunk, hogy örömmel vesznek részt rajta. Sok esetben azokat, akik itt sikerült "megfertőzni" a katasztrófavédelem alapjaival,  felnőtt korukban a mi kötelékünkbe jönnek dolgozni, és ezt a szakmát választják – tudtuk meg Lipták István nyugállományú tű. ezredestől, a Békés Megyei Katasztrófa- és Polgári Védelmi Szövetség elnökétől.

Nem maradtak el a szerelési és a térlátást segítő ügyességi feladatok sem. A versenyzőknek vagy az előre feltekert tömlővel kellett szaladni, vagy éppen a kihúzott tömlőt kellett feltekerni és a pálya végén álló konténerben elhelyezni. A legnagyobb kihívást a füstsátor okozta. Itt a versenyzők a fejükre húzott kámzsával léptek be a füsttel telített helyiségbe, ahol különböző felszereléseket kellett felismerni.

A két kategória első helyezett csapata az április 22-i, budapesti országos versenyen képviselheti megyénket.

 

További programok »

Oktatás

Együttműködést írt alá a MÁV és a BSZC

Április 18-án, a logisztika napja alkalmából, az ipar és oktatás közti szorosabb együttműködés érdekében tartottak konferenciát a BSZC központi épületében. A nap folyamán a MÁV-Szolgáltató Központ Zrt. és a Békéscsabai SZC Kemény Gábor Technikum együttműködési megállapodást kötött, amely révén új szakágak jelennek meg az iskolákban.
2024. április 18. 18:03
FEL