Tavasszal nyit újra a Speedburger Békéscsabán

2019. szeptember 30. 12:11 | Sipos Gábor

Az étterem közel 25 évvel ezelőtt hamburgeresként indult, később pizzázóval, majd palancsintázóval egészült ki. Most egy régen tervezett beruházás részeként új, raktározásra szolgáló pincét, az eddigieknél nagyobb vendégtereket és konyhákat alakítanak ki az új épületben.

Mintegy fél éve áll átépítés alatt a Speedként ismert gyorsétterem a békéscsabai Hunyadi téren. Az földszinten az eddigi két részből álló pizzázó egy légterű lesz, a vendégek pedig az eddigiekhez képest egy közel kétszer akkora területen fogyaszthatnak ételeket.

Az új épület kivitelezője elmondta, hogy jelenleg a beázásmentes beltér elkészítése az elsődleges cél, majd a belső munkálatok jönnek.

– Ezt követően a villanyszerelés és a gépészet lesz hangsúlyos, illetve az apróbb, belső szerkezetépítések, válaszfalazások hátra vannak. Ez után a lenti részek vakolása következik a gipszkartonozás, gipszkarton falak és gipszkarton mennyezet elkészítése mellett – mondta Tamás Bence, a Rutin Bau Kft. ügyvezetője.

A kivitelezés várható teljes költsége mintegy 200 millió forint. Az építkezés a megfelelő ütemben zajlik, előreláthatólag tartható lesz a megnyitó márciusra kitűzött időpontja, de a főszerep egyelőre a fakanalak helyett a csavarhúzóké. Az eddigi szűkös étel-előkészítő helyiségek, valamint a vizesblokkok és a szociális helyiségek sokkal nagyobb helyet kapnak majd. A jövőben megoldódik a raktározás kérdése a pincehelyiségekben, míg az emeleten alakítják ki az irodákat. A pizzázóban a tervek szerint mintegy 15 asztalnál fogyaszthatnak majd a vendégek, a hamburgeres rész nagyobb vendégteret és konyhát kap majd.

Barna Mihály, a Speed Pizza-Burger- és Palacsintaház tulajdonosa elmondta, hogy az elképzelés szerint a hamburgeres továbbra is különállóan működik majd, de megnövelt vendégtérrel, amely nem csak a régi formában, a földszinten, hanem az emeleten is használható lesz. 

 

 

– A pizzéria is sokkal nagyobb lesz, a régihez képest dupla annyi asztalunk lesz. A felújítás egyik leglényegesebb eleme, hogy nagyobbak lesznek a kommunális helyiségek, a dolgozóink komfortosabban tudnak öltözni, tusolni a jövőben. Miután megnövekednek az előkészítő- és konyhahelyiségek, így a „Speed” névhez még inkább hűek leszünk, gyorsul majd az ételkészítés és a kiszolgálás is – hangsúlyozta a családi vállalkozás feje, Barna Mihály.

A tulajdonos elmondta, hogy a tervek szerint márciustól a gyorsételek mellett helyet kapnak majd az állandóan változó, szezonális ételek is. Az étlap a tervek szerint két-három havonta frissül majd.

További programok »

FEL