Táncolok, míg élek, mert tánc nélkül nincs élet! – Szenior Táncfesztivál Gyulán

2024. július 6. 13:19 | Such Tamás

A Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetsége szombaton rendezte meg a XV. Országos Szenior Táncfesztivált a gyulai Erkel Ferenc Általános Művelődési Központban. A mintegy 41 produkció remekebbnél remekebb nevekkel lépett a nagyérdemű elé – mint például a Funky Mamák, a Szuper Nagyik (mindkettő Sarkad) vagy a Country Nagyik (Szeged). Persze voltak azért nagypapák is.

A rendezvény ars poeticája: lehetőséget biztosítani az országban működő szenior táncos csoportoknak és unokáiknak a bemutatkozásra, tudásuk összemérésére, hagyományaik ápolására. Céljuk, hogy a táncosok kedvet csináljanak a közönségnek a mozgáshoz, a felnőttkori tánctanuláshoz és az önfeledt szórakozáshoz.

– Lévén ez egy országos rendezvény, így felemenőrendszerű; először települési, majd régiós szinten rendezik meg, és végül eljönnek erre az országosra – mondta Szrenka Pálné Erzsike, a szövetség elnöke. – Azért tartok fontosnak minden közösségi programot, mert egyrészt csapatban vannak, rengeteget mozognak, amellyel nagyon sok betegség megelőzhető. Ma 41 produkciót, mintegy 340 résztvevőt láthatunk a színpadon; a művelődési ház ilyenkor mindig „csurig” tele van.

 

Csurig tele a ház – Fotó: Richard Taylor / behir.hu

 

Felczán Béla táncpedagógus, egyben a zsűri elnöke elmesélte, két éve egy kilencven év fölötti úr szó szerint a fiatalokat meghazudtoló módon szteppelt. „Olyan gyorsan járt a lába, hogy teljesen elámult mindenki a produkciótól. Nyugodtan kijelenthetjük, a tánc karbantartja az idős embereket” – fogalmazott.

– Budapestről érkeztünk, és nagyon nagy izgalommal készültünk erre a fesztiválra, mert a szenior örömtáncosok általában nem színpadi táncosok, de ez olyan alkalom, amikor kivételt teszünk – jegyezte meg Drimál Andrea, az Eleven Szenior Örömtánc Klub vezetője. – Három számmal készültünk: Németh Lehel Fogj egy sétapálcát című dalára, Tom Jonestól a Sex Bombjára is táncolunk, illetve egy tangót adunk elő.

A program elején a Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetsége egy Csendes Ferenc, a magyar kultúra lovagja által alkotott olajfestménnyel köszönte meg Szrenka Pálné Erzsike kiemelkedő munkáját. Azonfelül Mizó Ferenc, szintén a magyar kultúra lovagja is egy Csendes dolgozattal lett gazdagabb.

 

Szrenka Pálné Erzsike és Csendes Ferenc – Fotó: Such Tamás / behir.hu

 

– Az idős korban való rendszeres mozgás rendkívül fontos; nem csupán a fizikai egészségünket, hanem a szellemi frissességünket is megőrzi – jegyezte meg köszöntőjében Kiss Szabolcs, gyulai önkormányzati képviselő. – A tánc egyszerre fejleszti az egyensúlyérzéket, az állóképességet és a koordinációs készségeket is. Továbbá közösségeket teremt, barátságokat sző és erősíti a társas kapcsolatokat. Együtt táncolva nemcsak a lépéseket követjük, hanem egymást is támogatjuk, biztatjuk és ünnepeljük.  

Azt követően Nyikora Péterné Mariann, a Nemzeti Együttműködés Alap leköszönő kollégiumi tagja elmondta, két civil szervezet vezetője, az egyik a Dél-alföldi Wellness Egyesület, amely a művházzal szemben egy bowling pályát működtet. Ebből kifolyólag ő sem érkezett üres kézzel: két produkcióbak egy-egy bowling utalványt ajánlott föl.

Végül Szabó Ila, a fesztivál moderátora bemutatta a táncok értékelőit, azaz a zsűrit: Felczán Bélát, Virág Veronika balettmestert (címűnk tőle származik: „Táncolok, míg élek, mert tánc nélkül nincs élet!”) és Hankó Tamás néptáncpedagógust.

 

Galéria

 

És a tánc... A zsűri sokszínűségéből jól láthatóan számtalan műfaj lépett a deszkákra.

***

A rendezvény a Miniszterelnökség, a Nemzeti Együttműködési Alap, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Gyula Város Önkormányzata, a Békés Vármegyei Önkormányzat, és a Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával valósul meg.

 

Kneifelné Szilágyi Mária és Urbanecz Géza (Gyula)  – Fotó: Such Tamás / behir.hu

 

További programok »

Gyula

A könyv az egyik legkeresettebb karácsonyi ajándék

Karácsonykor sokan ajándékoznak könyvet szeretteiknek. Ilyenkor az ünnephez kapcsolódó kiadványok, szakácskönyvek, romantikus regények a legnépszerűbbek. Az idei év slágerei pedig az éldekorált könyvek, amelyek az olvasás mellett esztétikai élményt is nyújtanak.
2024. december 20. 08:27
FEL