Tálas Zsuzsanna személyében nemzetközi tapasztalattal rendelkező, válogatott feladót igazolt a Békéscsabai Röplabda SE, aki egyéves lengyelországi kitérő után csatlakozik ismét a csapathoz. Zsuzsa várakozással tekint a következő szezon elé.
– Hogyan idéznéd fel azt, amikor először Békéscsabára igazoltál? Milyen volt ez a két év? Hogyan emlékszel vissza erre az időszakra?
– Három éve jöttem Békéscsabára, és nagyon izgatott voltam, hiszen tudtam, hogy Magyarország legjobb klubjához szerződtem. Újdonságok vártak, hiszen új edzővel, szinte egy teljesen új csapattal vágtunk neki a szezonnak. Némi hasonlóság abból a szempontból most is van, hogy talán megint egy újszerű csapat van kialakulóban. Igaz, a régi edzővel, Misivel, de úgy gondolom, hogy nagyon sok olyan újdonság lesz, ami miatt érdemes várnom ezt az idei szezont is.
– Hogyan vágtál neki ennek a lengyelországi, külföldi kalandnak? Milyen várakozások voltak benned? Mit kaptál ettől a szezontól, ettől az évtől?
– Tudtam, hogy egy nagyon nehéz szezon elé nézek, hiszen irányítóként külföldön szerintem nagyon nehéz megállni az embernek a helyét. Főleg úgy, hogy később is érkeztem a csapathoz, ezáltal már egy olyan kialakult társaságba csöppentem bele, amibe nehéz is volt beilleszkednem. A közös hangot január, február környékén sikerült megtalálnom a társakkal. Mindezeken felül pozitív érzések vannak bennem, hiszen egy nagyon-nagyon jó bajnokságban játszhattam. Úgy érzem, hogy megismertek azok az edzők is, akik esetleg eddig Magyarországon a BRSE színeiben, vagy a válogatott színeiben nem láttak játszani. Nem vetem el, hogy újra külföldön szerepeljek, viszont úgy gondolom, hogy egy év stabilitás itt a BRSE-ben nagyon fontos lesz a hazai rendezésű Európa-bajnokság miatt.
– Mi az, amit légiósként megtapasztaltál a lengyel bajnokságban? Hogyan fogadják ott a légiósokat? Mit tapasztaltál?
– Azok a klubok, akik úgymond profik, nagyon profin is állnak hozzá a külföldi játékosokhoz, hiszen válogatottakkal vannak tele, illetve sok nemzetközi szintű játékossal. Viszont az a klub, ahova én mentem, ebből a szempontból kicsit amatőrebb volt. A játékosok nem nagyon játszottak együtt eddig külföldiekkel, és úgy gondolom, emiatt nem is kezeltek minket, külföldieket úgy, ahogy kellett volna. Nekem ebből a legnagyobb tanulság az, hogyha itt vagyok Magyarországon, és külföldiekkel játszom együtt, igyekszem nekik minél jobban megkönnyíteni a dolgukat. Voltam az ő cipőjükben, és nem szeretném, hogy ők is esetleg negatív élményeket szerezzenek. Ez volt az egyik legnagyobb tapasztalatom külföldön.
– Hogyan hasonlítanád össze a lengyel bajnokságot és a magyar bajnokságot? Mi a legnagyobb különbség a kettő között?
– Az biztos, hogy nagyon kiegyensúlyozott a bajnokság. Tényleg egy szinten mozognak a csapatok is. De nemcsak a bajnokságban, hanem meccs közben is. Nincsenek hullámvölgyek, nincsenek amatőr hibák. Ezáltal minden egyes pontért meg kell küzdeni. Szóval kevés a nyitásrontás, kevés a ki nem kényszerített hiba. Ezáltal sokkal többet is kell csapatként hozzátennünk a játékhoz. Nem tud egy csapat könnyen szerzett pontokból megélni egy meccs alatt. Emiatt remélem, ezt a stabilitást meg tudom mutatni itthon is. Ez szerintem jellemző volt arra a csapatra is, amelyik két éve itt játszott: kevés hibával játszottunk, viszonylag stabilak is voltunk. Ezt próbáltam meg külföldön is kamatoztatni.
– Amikor véget ért a szezon, mennyire volt benned az, hogy a stabilitást választod, és akkor a BRSE? Milyen ajánlatok voltak? Mi az, amit mérlegelned kellett? Hogyan döntöttél a BRSE mellett?
– Elsődlegesen szerettem volna külföldön maradni, főként Lengyelországban, hiszen ismertem a bajnokságot, egyre jobban kezdtem megismerkedni a nyelvvel is. Viszont nem alakultak úgy a körülmények, hogy a saját klubomban maradjak, vagy hogy esetleg jobb klubhoz menjek. Nehezítette a helyzetet, hogy külföldön a feladókat annyira nem preferálják. Nem keresnek, inkább a hazai nevelést helyezik előtérbe. Úgy gondolom, hogy az ütők és centerek könnyebben tudnak külföldön érvényesülni. A legfontosabb: azáltal, hogy feladó vagyok, mindenképpen kontaktot kell tartanom a társaimmal, és ez Magyarországon a legegyszerűbb. Mind az irányító szerepkör miatt, mind pedig azért, mert mégiscsak a saját nyelvén kommunikál a legjobban az ember. Ez volt a legjobb választás, a legjobb döntés, amit meghozhattam.
– Milyen várakozások vannak benned? Hogyan várod a felkészülést újra itt, Békéscsabán? Vannak olyan társak, akik ismerősek lesznek, de azért egy átalakulóban lévő keretről van szó.
– Követtem a szezon végét tavaly, miután hazajöttem. Úgy gondolom, hogy Lucija Mlinarral is jó lesz a közös munka, illetve Sofit is ismeret, ugyan még ellenfélként. Vele is nagyon várom a közös munkát, és azokkal a játékosokkal is, akikkel most válogatottban találkoztam, illetve a fiatalokkal és a kicsit tapasztaltabbakkal is. Bodovics Hannával együtt játszottam a Vasasban, őt is nagyon szeretem, ismerjük egymást. Ha most összeszámolom, csak 2-3 olyan játékos van, akivel nem játszottam még együtt.
– Hogyan töltődsz? Most lesz egy kis nyári szünet, az mivel fog telni?
– Másfél hónapnyi szünetet kaptunk. Én már a nyaralást letudtam júniusban, most pedig inkább az itthoni kikapcsolódások közül válogatok. Majd leszek Fehérváron is, de főként itt vagyok Békéscsabán. Kaptunk programot, amit csinálni kell, szóval nemcsak otthon fogok feküdni, és lógatni a lábamat. Keményen készülök az alapozásra, de nemcsak én, hanem társaim is. Ezt augusztus elején fogjuk elkezdeni BRSE-vel.
