Egy lépés közös kincsünkért

2017. március 23. 10:05 | Kovács Dávid

Környezetvédelmi együttműködési megállapodást kötött a víz világnapja alkalmából az ALFÖLDVÍZ Zrt. a Békéscsabai Röplabda Sportegyesülettel. A rábízott természeti értékekért felelős szolgáltató továbbra is nélkülözhetetlennek tartja, hogy felhívja a figyelmet a környezettudatos gondolkodásra, a környezet- és természetvédelem fontosságára. 

1994 óta március 22-e a Víz világnapja, azóta világszerte ezen a napon ünnepeljük egyik legféltettebb kincsünket, a vizet. A nemzetközi kezdeményezésnek egyik fontos célja, hogy a jövő generációiban tudatosítsa a víz szerepének, védelmének jelentőségét.

A háromszoros magyar bajnok és Közép-európai Liga-győztes csapat játékosai a sikersorozat hatására egyre népszerűbbek Békéscsabán és az egész országban. Tálas Zsuzsanna azt mondta: a hétköznapokban is igyekeznek környezettudatosan és példamutatóan élni.

- A civil életben főként a szemét szelektív gyűjtésével tudok segíteni, illetve az egyesülettől kapott kerékpárt használom, de nemcsak én, hanem a társaim is előnyben részesítik, ezzel is a környezetvédelemért teszünk egy kicsit – árulta el a válogatott feladó, Tálas Zsuzsanna.

Az Alföldvíz Zrt. tavaly ősszel több megállapodást is kötött a megye természetvédő szervezeteivel. Ezt követően merült fel a csabai klub részéről, hogy a saját eszközeivel szintén csatlakozna ehhez a munkához. Dr. Csák Gyula, az Alföldvíz Zrt. vezérigazgatója elmondta, a mindennapi életben nem vesszük figyelembe, hogy a tevékenységeink során, két-három lépést követően a vízhez jutunk. A világon a víz a legveszélyeztetettebb erőforrásunk. A vezérigazgató szerint a BRSE teljesítményét már országszerte elismerik, figyelnek rájuk, könnyebben tudnak azonosulni a gondolkodásukkal.

A csabai egyesület elnöke, Baran Ádám azzal nyitotta gondolatait, hogy a sporttól nem áll messze a környezetvédelem. A röplabda a világ egyik legnépszerűbb sportja, az Európai Röplabda Szövetség már évekkel korábban elindította Green Way elnevezésű kampányát, melyet a nemzetközi kupákban szereplő csapatoknak is meg kell jeleníteniük a fellépéseiken, ezért játszottak a Bajnokok Ligája mérkőzéseken a zöld-sárga színű Green Way logóval ellátott labdával. A klub vezetése pedig kötelességének érezte, hogy a városban segítse az vállalat tudatformáló tevékenységét.

A sportvezető kiemelte, az Alföldvíz Zrt. rendezvényein rendszeresen megjelennek majd a klub játékosai, előzetesen népszerűsíti a BRSE ezeket a rendezvényeket, hogy minél többen vegyenek bekapcsolódjanak ebbe a munkába. Baran Ádám hozzátette, elkötelezettek a fenntartható fejlődés iránt, ennek jegyében egy világításkorszerűsítési pályázatot is beadtak a hazai szövetségnek, így egy energiatakarékosabb megoldással segíthetik az egyik helyi oktatási intézményt.

A megállapodás aláírása után stílszerűen dr. Csák Gyula, Baran Ádám és Tálas Zsuzsanna egy pohár vízzel koccintott.

A cég idén is meghirdette az iskolásoknak és az óvodásoknak a rajzpályázatát, melyen 600 ezer forintos értékben osztják majd ki a díjakat. A műveket április 14-ig várják.

További programok »

Itthon

Ittasan bántalmazta és rabolta ki kerekesszékes ismerősét az endrődi férfi

A bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és kifosztás bűntette miatt emelt vádat a Szarvasi Járási Ügyészség egy 51 éves büntetett előéletű gyomaendrődi férfival szemben, aki egy mozgáskorlátozott kerekesszékes férfit rabolt ki.
09:20
FEL