Röplabda: Lengyel ellenféllel kezd a BRSE

2018. június 29. 18:27 | Kovács Dávid

A Budowlani Lodz személyében a magas röplabdakultúrával rendelkező Lengyelország egyik kirakatcsapatát sorsolták a BRSE mellé a Bajnokok Ligája második körében.

Az együttesnek veretes múltja van hazája pontvadászatában, valamint nemzetközi porondon is. A 2017/2018-as idényben megnyerték a lengyel kupát és szuperkupát, a bajnokságban pedig a 3. helyen végeztek - írja beharangozójában a csabai klub közösségi oldala.

Lengyelországban hatalmas népszerűségnek örvend a sportág, ellenfelünk több, mint 13 ezer férőhelyes sportkomplexummal rendelkezik. Játékoskeretük némileg átalakul, de hazai és nemzetközi szinten magasan jegyzett, válogatott játékosokkal soraikban érkeznek majd Békéscsabára.

A BRSE itthon kezdi a párharcot, várhatóan 2018. október 24-én, míg a visszavágót egy hétre rá rendezik idegenben.

A tavaly Lengyelországban szereplő Tálas Zsuzsanna jól ismeri a leendő ellenfelet:

- Remek csapattal szemben kell megküzdenünk a 3. fordulóba jutásért. Évek óta meghatározó szereplői az ottani ligának, több tapasztalt játékosuk van. Nem lesz könnyű dolgunk, de biztos vagyok benne, hogy nagy küzdelemre késztetjük majd előzetesen esélyesebb ellenfelünket - mondta a válogatott feladó.

A csabai gárda sorozatban harmadszor szerepel a legerősebb európai kupasorozatban.

- Azt már a sorsolást megelőzően tudtuk, hogy ebben a mezőnyben, illetve a kiemelésnek köszönhetően már nincs könnyű ellenfél. Ez a Bajnokok Ligája, a kontinens legerősebb sorozata. Büszke vagyok, hogy immár harmadik alkalommal mérettethetjük meg magunkat itt. Az októberi mérkőzésekig még sok minden történhet, emiatt felesleges az esélylatolgatás. Tisztességesen fel fogunk készülni és nem adjuk olcsón a bőrünket - nyilatkozta a sorsolást követően Baran Ádám, a BRSE elnöke.

További programok »

FEL