Takács Árpád: Szent István hagyatéka üzenet, érték és iránytű

2022. augusztus 21. 08:54 | behir

Az időjárás miatt rendhagyó helyszínen, az Erkel Ferenc Művelődési Központban rendezték meg az augusztus 20-ai ünnepség esti programjait Gyulán. A rendezvényen Takács Árpád főispán mondott ünnepi beszédet.

Takács Árpád kiemelte: Szent István hagyatéka üzenet a múltból, érték a mindenkori jelenben és iránytű a jövő nemzedékei számára.

Mint mondta, az államalapító királyunk előrelátásnak köszönhető, hogy a történelem forgószelei nem sodortak minket a végleges megsemmisülésbe. Uralkodása alatt a magyar törzsek erős szövetségéből egy még erősebb országot alapított, valamint rávezette a magyarokat a kereszténység és az önálló államiság mintájára, de ehhez határozott döntésekre volt szüksége.

– Az ország egyesítése küzdelmes, fájdalmas és lemondásokkal járó feladat volt – fogalmazott Takács Árpád. – A végeredmény azonban egy olyan fundamentum lett, amely képes volt dacolni az idővel, képes volt túlélni a tatárdúlást, a török hódoltságot és a két világégést. A forgószelek jöttek és pusztítottak, de mi fennmaradtunk, mert ez így működik, mi így működünk.

Aláhúzta: a keresztény iránytű mutatja meg, hogyan óvjuk meg kulturális értékeinket, szokásainkat, és abban is segít bennünket, hogy miként lehetséges ezeket gyarapítani és tovább gazdagítani.

A főispán örömét fejezte ki, hogy együtt ünnepelhet a gyulaiakkal, egy olyan városban, amely évszázadokig a történelmi Békés vármegye központja volt.

Hangsúlyozta: augusztus 20. ünnepe annak a küzdelemnek is, amelyet elődeink folytattak évszázadokon keresztül, ünnepe tehát minden magyar embernek, akik mindennapi munkájukkal hozzátettek ahhoz, hogy ez a nemzet megfogyva bár, de törve nem élhessen a hazában.

Úgy fogalmazott, hogy Szent István tana a legfőbb pillére nemzeti önazonosságunknak. Eszünkbe juttatja, hogy hazája és otthona van nemzetünknek, államot adott, nemzetet és sorsközösséget.

– Magyarnak lenni nemes és ritka erényeket adó életforma. Bármerre is járunk a világban, bárhol lakunk, bárhol dolgozunk, akkor is magyarul álmodunk, magyarul sírunk és magyarul nevetünk, mert egyazon házból és egyazon hazából származunk.

Forrás: Gyulai Hírlap

 

A főispán beszéde után a Kiss Kata Zenekar adott koncertet (fotó: Botyánszky Mária)

További programok »

FEL