Tacskótalálkozóval ünnepelt a hétéves gyulai Almásy-kastély - galériával

2023. március 18. 16:03 | Vincze Attila

A tavalyihoz hasonlóan idén is tacskótalálkozóval indult a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont születésnapi programja. Az intézmény szombaton, azaz március 18-án ünnepli megnyitásának hetedik évfordulóját.

Több tucat tacskótulajdonos gyűlt össze a 10 órakor kezdődő tacskófelvonuláson, mely a Bodoki Károly szobortól indult az Almásy-kastély irányába. A program egy tacskójelmezversennyel folytatódott a kastélyparkban, amelyen a gazdik kreativitására voltak kíváncsiak a szervezők. Itt az volt a cél, hogy szebbnél-szebb kiegészítőkkel dobják fel tulajdonosok a kis kedvencek kutyaruháját. A megmérettetést követően ugyanott futóversenyt is rendeztek a tacskóknak, ahol 20 métert kellett teljesíteniük a kutyáknak, együtt vagy külön a gazdijaikkal. 

A gyulai kiállítóhelyeket működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a behir.hu-nak elmondta, hogy tavaly óta a kastély kabalafigurája Gróf Tacskó Dénes, aminek az ötletét az adta, hogy az Almásy családnak egykor két tacskója is volt. Fekete-Dombi Ildikó kiemelte, immár másodjára szerveztek tacskótalálkozót a kastély parkjában, tavaly ugyanis nagy sikert aratott a születésnapi rendezvény. 

– Tavaly összesen 49 nevezőnk volt, de utána még két hétig csengett a telefonunk, hogy akik nem tudtak eljönni számukra van-e még olyan embléma, amit a kutyusuk nyakába akaszthatnak, így egyértelmű volt, hogy ezt folytatnunk kell, de bennünket is meglepett, hogy idén közel 60 tacskót neveztek be a versenyekre, azonban a térre több mint 100 kutya érkezett – magyarázta.

Fekete-Dombi Ildikó az elmúlt hét évet összefoglaló értékelésében hangsúlyozta, hogy az eltelt időben egy rendkívül komplex programkínálatot sikerült megvalósítani a látogatóközpontban, amely a legfiatalabbaktól kezdve, a családokon át, az idősebb generáció tagjai számára is minőségi kikapcsolódást nyújt.

– Ha áttekintjük az elmúlt hét évet, akkor a programokat tekintve egy igen széles spektrumot öleltünk fel és ezt szeretnénk folytatni a következő időszakban is – tette hozzá az ügyvezető.

A születésnapi programok délután egy családoknak szóló kastélytúrával folytatódtak, melyet a nemrégiben megnyílt Stefánia-szárny bemutatása követte, a sort pedig egy érdekes történészi előadás zárta a gyulai kastély egykori ünnepeiről.

Galéria

További programok »

FEL