Tacskótalálkozó Gyulán: idén is megtelt a kastélykert négylábúakkal

13:36 | Osgyán Ágnes

Ötödik alkalommal rendezték meg a tacskótalálkozót a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont előtti kertben. A program idén is nagy népszerűségnek örvend, közel kétszáz négylábú érkezett gazdájával a rendezvényre.

Gyönyörű napsütésben gyülekeztek az ötödik tacskótalálkozó résztvevői szombaton délelőtt a gyulai Harruckern téren. Több száz kutya és gazdája várakozott a közös felvonulás indulására, amely a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont előtti kertbe vezetett. Akadtak olyanok is, akik most először vettek részt a programon kedvencükkel.

 

– Fruzsival, a két éves kutyámmal most veszünk részt először a találkozón. Korábban még nem szerettük volna elhozni, most szeretnénk megnézni, hogyan érzi magát ilyen nagy közösségben. Igazi családtagnak számít, sokat játszunk és sétálunk együtt – osztotta meg Szilágyi Rita.

Visszatérő vendégek is szép számmal képviseltették magukat a találkozón. A négyéves Lola és gazdája már negyedik alkalommal csatlakoztak a rendezvényhez.

– Nagyon barátságos kutya, szereti a többi állatot és az embereket is és mi is nagyon kedveljük ezeket az összejöveteleket. Otthon van még egy tacskónk, Lola kölyke és megmondom őszintén, minden körülöttük forog. Nyugdíjasok vagyunk a férjemmel, sok időt töltünk velük. Mindenkinek ajánlom a tacskótartást, nagyon hálásak és rengeteg szeretetet adnak – mondta Milekné Sebestyén Márta.

 

Fekete-Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. kiállítóhelyekért felelős ügyvezető igazgatója elmondta: a találkozó ötlete abból indult, hogy a kastélynak szerettek volna egy kabalafigurát, valamint családi tárlatvezetéseket szervezni.

– Kerestük, milyen állatok éltek egykor a kastélyban. Egy, a kastélyban született hölggyel folytatott beszélgetés során derült ki, hogy gyermekkorában tacskók is éltek itt. Ez adta az ötletet: legyen a kabalafigura egy tacskó. Tacskó Döncivel már közel öt éve járhatják be a gyerekek a kastélyt vasárnaponként, és innen nőtte ki magát a találkozó ötlete is. Nagy öröm számunkra, hogy minden korosztály képviselteti magát a programon – fogalmazott. – A rendezvény célja a felelős állattartás népszerűsítése is. A kastélyparkban a gyulai állatmenhely is jelen van örökbefogadható kutyákkal. Tavaly négy kutyával érkeztek, és a nap végére mindegyik gazdára talált. Reméljük, idén is hasonlóan szép eredmény születik – tette hozzá Fekete-Dombi Ildikó.

 

A programon több mint kétszáz tacskó vett részt – fajtatiszta és keverék kutyák egyaránt –, de más fajták képviselői is ellátogattak a rendezvényre. A kastélykertbe érkezést követően hamar kezdetét vette a tacskó szépségverseny is, ahol nem a fajtajegyek számítottak elsősorban: a zsűri az összbenyomást értékelte, például a kutyák barátságosságát, megjelenését vagy éppen kreatív jelmezét.

Galéria

További programok »

FEL