Szurkoljunk együtt a csabaiaknak

2016. augusztus 5. 14:04 | behir.hu

Hazai idő szerint éjjel fél három után vonul be a magyar csapat. Békéscsabát négy sportoló képviseli a riói ötkarikás játékokon. A város küldöttségben három atléta és egy úszó szerepel.

A csabai olimpikonok közül elsőként Bohus Richárd mutatkozik majd be a versenyen, augusztus 9-én 18 órakor a 100 méteres gyorsúszás selejtezőjében. A csabai sportoló a második olimpiájára készül, több sérülés és műtét után jutott ki a játékokra. Így mindenki izgalommal várja, hogyan úszik majd a medencében. A csabaiak tehetsége 100 gyorson egyéni csúcsot szeretne úszni, míg pénteken 10 órától, és szombaton 04.04-től a 4x100-as vegyes váltóval akár éremig is repülhet Cseh Lászlóval, Gyurta Dániellel és a szintén csabai kötődésű Balog Gáborral.

A már korábban olimpiai szintet teljesítő magyar súlylökő, Márton Anita ezüstérmet nyert az atléták portlandi fedettpályás világbajnokságán. Most pedig augusztus 12-én az olimpián szurkolhatunk neki, hiszen Rióban 1.20–4.25 óra között rendezik meg a női súlylökést.

A világhírű sportolók mellett egy békéscsabai versenyző, Baji Balázs is feltűnik az idei olimpia hivatalos klipjében. A friss Eb-ezüstérmes a döntőig szeretne jutni Rióban. Érte augusztus 15-én 14.30–17.10 óra között izgulhatunk, ha pedig sikerül bejutnia a döntőbe, akkor 16-án 1.15-től is érdemes lesz a televízió előtt ülnünk.

A békéscsabai versenyzők között a gyalogló Kovács Barbara az egyetlen újonc, az 50. helyi kötődésű sportoló, aki kvalifikálta magát az ötkarikás játékokra. Neki augusztus 19-én 13 órától drukkolhatunk.

 

FEL