Szűkített programmal, de megtartották a népzenei találkozót

2020. augusztus 22. 15:09 | Papp Ádám Sándor

Hatodik alkalommal szervezték meg a Kárpát-medencei Magyar Népzenei Találkozót, Békéscsabán a Széchenyi ligetben, szombaton. Ugyanitt ezzel párhuzamosan rendezték meg a III. Körös-menti Települések Találkozóját.

A Széchényi liget adott idén otthont a VI. Kárpát-medencei Magyar Népzenei Találkozónak. Garay Éva, az esemény főszervezője ismertette, hogy rendezvényüket a korábbi években Mezőmegyeren szervezték meg a Fazekas Találkozóval együtt, amely háromnapos volt. Mint mondta: idén a koronavírus-járvány miatt egy szerényebb rendezvényt kellett megszervezniük a létszámkorlátozást érintő szabályokat betartva. Hozzátette: a nap folyamán az érdeklődők a Körösök Völgyéből érkező és Békés megyei előadókat hallgathattak meg.

– A rendezvényünk célja az, hogy továbbra is hallgassuk az autentikus magyar népzenét, ügyes és elkötelezett megyei zenekaroktól. Azt szeretnénk, ha ezt a hagyományt tovább őrizhetnénk, a vírushelyzet és a korlátozások ellenére is. Idén csupán egy minirendezvény formájában, de szerettük volna, ha nem törjük meg a hagyományt, hiszen tapasztalható, hogyha egy rendezvényt nem szerveznek meg, akkor annak nem biztos, hogy van jövője – emelte ki Garay Éva.

A ligetben rendezték meg továbbá a "CultUmbrella, Települési Együttműködések Erősítés a Körösök Völgyében" elnevezésű projekt részeként a III. Körös-menti Települések Találkozóját, melynek szervezője a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület volt. Az egyesület munkaszervezet vezetője elmondta: az első találkozót 2017-ben Békésen rendezték meg.

– Az egyesület megalakulása óta cél, hogy egységes, határokon átívelő tájegységként mutassuk be a Körösök Völgyét és ehhez mérten ösztönözzük a lakókat a közös gondolkodásra, cselekvésre, együttműködésre és arra, hogy erre a tájra identitásuk egy közös pontjaként tekintsenek. Ennek az indíttatásnak megfelelően számít fontos mérföldkőnek a III. Körös-menti Települések Találkozója, amelyet először 2017-ben Békésen rendeztünk meg, valamint több alkalommal a romániai Nagyzerind községben, ezzel is bizonyítva a határokon átívelő értékek meglétét. A mostani békéscsabai esemény egyben ennek az összefogásnak és együttműködésnek egy újabb állomása és a Cultumbrella projekt záró eseménye is – fogalmazott Pócsi Gabriella.

A találkozón a gyerekeket népi játékok várták, de betekintést nyerhettek a madarak világába is. Az eseményen továbbá egész napos programként helyi kézművesek, termelők biztosították a vásári forgatag hangulatát és civil szervezetek álltak az érdeklődők rendelkezésére, hogy bemutassák mindennapi munkájukat.

 

További programok »

FEL