Szűcs Sándor emlékverseny a Trefortban

2017. április 6. 17:02 | Mikóczy Erika

A jövő informatikusai versengtek a Trefortban.

 

Általános iskolások és középiskolások mérték össze informatika tudásukat csütörtökön délután a Szűcs Sándor Informatikai Emlékversenyen. A megmérettetést a Szűcs Sándor Informatikai Alapítvány valamint a Békéscsabai Szakképzési Centrum Trefort Ágoston Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma harmadik alkalommal hirdette meg.

 

Szűcs Sándor 25 éves korától, 1983-tól dolgozott az intézményben. Tevékeny közreműködésével jött létre az informatika oktatás ott, vagyis az akkori 611-ben. 1993-tól 2014-ben bekövetkezett haláláig informatika tanárként tevékenykedett. Pályafutása alatt volt rendszergazda, pályázatok informatikai szakértője, szaktanácsadó, szakkönyv szerzője, és az informatikai munkaközösség vezetője. Kollégái és egykori diákjai szerint nagyszerűen tudott másokat is munkára ösztönözni. Az intézményben szaktantermet neveztek el róla, és az emlékversennyel is tisztelegnek előtte.

 

Mint azt Csökmei Istvántól, a Szűcs Sándor Informatikai Alapítvány elnökétől megtudtuk, az általános iskolák felső tagozatosainak és középiskolásoknak hirdették meg a versenyt.

 

–  A megye összes általános iskolájának kiküldtük emailben az első feladatsort, amelynek a visszaküldésével nevezhettek a gyerekek. A többi feladatot elektronikus úton kapták meg a tanulók, majd volt egy online forduló. A középiskolások a közösségi csatornákat felhasználva kaptak értesítést, és önállóan kellett nevezniük, vagyis ez már egy szűrő volt. Egy informatikai feladat megoldásával tudtak regisztrálni a versenyzői portálra. Utána online teszttel szűrtük, hogy a középiskolások közül ki az, aki részt vehet az emlékversenyen – mondta az alapítvány elnöke.

 

Mindkét korcsoportban két kategóriában nevezhettek a tanulók. Az első a webdesign kategória, ahol a fiataloknak a döntőben időre kellett elkészíteniük egy 2-3 oldalból álló website-ot. A második kategória egy hardveres gyakorlati feladat, ahol az általános iskolásoknak egy egyszerűbb szerelési és telepítési feladatot kellett végrehajtaniuk, a középiskolásoknak pedig alkatrészekből kellett összeállítaniuk egy működőképes számítógépet, adott idő alatt.

 

Kovács Rudolf, a BSZC Trefort Ágoston tagintézményének informatika tanára, az informatikai munkaközösség vezetője elmondta, hogy az informatikával ma már egészen kis korban megismerkednek a gyerekek. Hozzátette: az ismeretek elmélyítése roppant fontos, hogy ne legyen felszínes a tudás.

 

– Szükség van arra, hogy a diákok a tudásukat tanárral mélyítsék el az adott szakirányban. Persze mindig találkozunk kiugró tehetségekkel, Jámbor Zoltán tanár úr tanítványai közül például többen nagyon rangos versenyeket nyertek. Csongrádi Dávid, aki a verseny keretében előadást is tart, Brazíliában képviselte hálózati versenyen Magyarországot – tudtuk meg Kovács Rudolftól.

 

A szakemberek azt javasolják, hogy aki fejleszteni akarja informatika tudását, legyen lelkes, és akkor se veszítse el a hitét, ha nehézségek adódnak.  A versenyen résztvevő diákoktól példát is lehet venni erről.

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
17:21
FEL