Szűcs Gábor amatőr festő alkotásaiból nyílt kiállítás a Csabagyöngyében

2022. július 15. 18:45 | Papp Ádám Sándor

Pénteken délután Szűcs Gábor amatőr festő alkotásaiból nyílt kiállítás "Hegyek, fák, füvek, erdők.." címmel, a Csabagyöngye Kulturális Központ Kerengő kiállítóterében.

Liszi Melinda, Kiss Viktória, Szász Borisz és Nagy Róbert színművészek produkcióival kezdődött el a pénteki kiállításmegnyitó. 

A Csabagyöngye Kulturális Központ kiállításszervezője szerint fontos, hogy minél több alkotó mutathassa be műveit az intézmény falai között.

– Jó dolog, hogy a Csabagyöngye Kulturális Központ lehetőséget biztosít fiatal, kezdő festőknek és egyéb művészeti pályát választó tehetségeknek. Olyan, mintha nem is amatőr festő kiállításán lennénk – fogalmazott Kontos-Harcsa Boglárka.

Szűcs Gábor három évvel ezelőtt kezdett el festészettel foglalkozni egyik barátja hatására. Élete első kiállítására mintegy ötven, általa alkotott művet hozott el a nagyközönségnek.

– Legtöbbször tájképeket festek, az áll közel a szívemhez. Próbálkozom mással is, de még gyakorolnom kell például az emberi formákat. A kiállításon látható képek mindegyike tájkép különböző tájakkal, témákkal, helyszínekkel, de a tárlat címéből adódóan mindegyiken feltünnek a hegyek, a fák, a füvek, erdők, vízesések és tavak – fogalmazott az amatőr festő.

Szűcs Gábor képeit egészen augusztus 24-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Csabagyöngye Kulturális Központban.

További programok »

Kultúra

Szimfónikusokkal lépnek fel vasárnap az ifjú virtuózok

A Békés Megyei Szimfonikus Zenekar hangversenyre készül a Bartók Béla Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 9 ifjú virtuózával együtt vasárnap. A zenei tehetségek bemutatása mellett a műsor célja, hogy minél szélesebb körben megszerettesse a klasszikus zenét.
13:10
FEL