Kik azok a pöcecsőszök és mit kerestek Békéscsabán?

2023. október 10. 12:54 | Such Tamás

Csabai történetek címmel tartott előadást hétfő délután Bojczán István, a Lencsési Közösségi Házban működő nyugdíjas klub vendégeként.

A Jókai színház műszaki csoportvezetője előadásán Áchim L. Andrásról, a várkastély ragyogásáról és vesztéről – amelynek története elmondása szerit még ma is szúrja a csabaiak oldalát –, a Csabán élő zsidókról, akik jelentős szerepet játszottak a város felvirágoztatásáért, illetve Sztraka Ernőről mesélt.

Galéria

 

Az előadásban elhangzott: amikor a mérnök 1861-ben a település főépítésze lett, rengeteg ötletet valósított meg a városfejlesztéssel kapcsolatban. Akkoriban Csabán dúltak a járványok, és noha nem volt orvos, de többek között azon is gondolkodott, hogy miképp lehet leküzdeni a fertőzéseket.

– Először is eltüntette a városszerte álló pangóvizeket: pocsolyákat, erecskéket, amelyeknek nem volt lefolyásuk, és terjesztették a betegségeket. Azonfelül keresztül vitte azt a zseniális ötlet a településen, hogy vécét, azaz ahogy akkoriban nevezték, árnyékszéket kell minden portára építeni. Továbbá a vezetőkkel azt is elintézte, hogy hatályba foglalják, a csendőrök minden egyes házba bekopogtathattak és ellenőrizhették az árnyékszék létét. Azt követően a csabai mezei nyelvalkotók, egy új kifejezést találtak ki – amely hamarosan elterjedt az országba és ez a pöcecsősz szó – fűzte hozzá Bojczán István.

További programok »

FEL