Szöszi Veres Krisztáéknál

08:34 | Such Tamás

Az új évben is folytatódik a filmklubos szerda – ami egészen pontosan két hetente forog – a békéscsabai Nemzetiségi Klubházban. (A helyiség a Meseház ikertesója.) Délelőtt a Retúr Matiné, délután a Retro Filmklub várja a filmek esztétikája iránt érdeklődőit. Mi a matiné keretén belül, Miloš Forman Egy szöszi szerelmei című dolgozatát tekintettük meg.

– Ezek az alkalmak elsősorban közönségtalálkozók, melyeknek összetartó kapcsa a filmművészet – mondta Veres Kriszta, a Meseház vezetője. – A program mindig egy téma köré épül, utána pedig vetítünk. A mai alkalommal Miloš Forman művészetét kockázzuk ki, azonbelül az Egy szöszi szerelmei című mozit.

 

Veres Kriszta – Fotó: Such Tamás / behir.hu

 

Hozzáfűzte, a matiné olyan filmes esemény, amely délelőtt zajlik, lehetővé téve azok számára is a részvételt, akik este nem tudnak jelen lenni. A vetítések közben egyebek mellett gyümölcsös teával, pattogatott kukoricával, zsíros kenyérrel teszik kellemesebbé a moziélményt.

*

Norman második alkotása, az 1965-ben debütált szöszi története az álmos vagy álmodozó hatvanas évek Csehszlovákiájába röpíti vissza a nézőt. Persze, aki akkoriban látta a csabai Szabadság moziban, nyilván a jelenben játszódó bájos mese varázsolta el, amely a következő esztendőben több nemzetközi jelölést is kapott.

 

Szöszi a Nemzetiségi Klubházban ébredt – Forrás: port.hu

 

A szerzőhöz visszalépve, szerintem kevesen tudnák Miloš Forman filmográfiáját séróból felsorolni. A teljesség igénye nélkül a nevéhez fűződik a Száll a kakukk, a Hair, az Amadeus, a Larry Flynt, a provokátor, az Ember a Holdon; illetve még a csehszlovák gyöngyök: a Szöszi szerelmei és a Tűz van, babám.

Sokan összetennék a két kezüket, ha csak egy ilyen mozit fel tudnának mutatni.
Novák Péter, Kimnovak énekese például a Tűz van, babám című nótájával egy kalap forintot keresett.

 

Egy intelem Forman nyelven is – Fotó: Such Tamás / behir.hu

További programok »

FEL