Ebből kifolyólag Veres Kriszta, a Meseház vezetője és munkatársai egy ünnepségsorozattal lepik meg a klubtagokat, a vendégeket.
Az első rész hétfőn zakatolt, igen zakatolt a békéscsabai macskaköveken, ugyanis a házban működő csoportok (Csabai Szlovák Klub, Meseházi Forgórózsa Hagyományőrző Alkotócsoport, Pásztorfurulya Kör és az Alkoss, ne halmozz) tagjai egy zenemeghajtású Dottó kisvonatra ültek fel.
A muzsika nem egy óriás mélynyomóból, hanem Schäfer Szilveszter hegedűjéből és Zsótér Csaba harmonikájából szólt végig.
Az indulás előtt azonban muszáj volt mindenkinek Schwertnerné Esztike meggylikőrjéből egy stampedlit hörpintenie, hiszen kint már javában csípett a november.
Nánási Mihály, a masiniszta elmondta, jó másfél évtizede dottózik, korábban 30 évig buszsofőr volt; elmondása szerint ez sokkal nyugodtabb, hiszen ezzel a járgánnyal sosem büntetik meg gyorshajtásért.
Ezt csak zárójelben jegyzem meg, ki gondolta volna, hogy egy szimpla hétfő kora délután huszadmagammal a Megy a gőzöst vagy a Hegyek, völgyek közöttet vagy a Hétre ma várom a Nemzetinélt fogom énekelni. (Egyre ma vártak a Nemzetiséginél. Bocs.)
Galéria
A szemerkélő esőben az egyik utas megjegyezte, nemrég jött vissza Máltáról, és ott is vagy egy hétig esett. Amit azonban érdekesnek tartott, szó szerint minden templom mellett van egy kocsma. (Ha ezt az arányt Csabára átkonvertálnánk, jó sok Istenháza működne – noha a néhai Kotróval szemben ott a Meseház.)
Továbbá Moka Györgyné Ilonka elmesélte, a nagymamája gyönyörűen hímzett, horgolt és vart, az édesanyja úgy szintén. Ilonka pedig évekkel ezelőtt a hímzés szeretetével „beoltotta” Ildikó leányát és Tündi unokahúgát.
Ezek a lányok nem a mobil gombjait nyomkodják egész nap, ezek a hölgyek nem a tévétávirányítója gombját nyomogatják egész nap.
