Szorosabb hatósági együttműködés a szabálytalan árubemutatók visszaszorításáért

2017. szeptember 12. 07:02 | Mikóczy Erika

Szorosabb hatósági együttműködéssel szoríthatók vissza a szabálytalan árubemutatók, a kormány a rendőrség és az adóhatóság mellett a békéltető testületek munkájára is számít a visszaélések megszüntetése érdekében - mondta Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Ismertette, hogy a 2015 decemberében elfogadott törvénymódosításnak köszönhetően a visszaélések száma másfél év alatt az ötödére esett vissza. 2015-ben havonta átlagosan 43 panasz érkezett, tavaly 26, idén pedig augusztussal bezárólag pedig már csupán 13. Felidézte, hogy megtiltották az árubemutatókon a hitelközvetítést a fogyasztók eladósodásának megakadályozása érdekében, valamint megtiltották az ingyenes juttatás reklámját, amellyel a kereskedők jelentéktelen dolgot kínáltak ingyenesen olyan vásárlásért, amely a vevőket megkárosította. Szigorodtak az ügyfélszolgálati szabályok is, így az eladónak a vásárlást követően is elérhetőnek kell maradnia.

Kara Ákos elmondta azt is, hogy idén 19 vizsgálatból 14 tárt föl valamilyen szabálytalanságot, a tavasszal meghirdetett második fogyasztóvédelmi akcióterv keretében pedig fokozták az együttműködést a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, valamint a rendőrséggel.

Töreki Sándor bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a rendőrség megkapta az ellenőrzések eredményeit, kapcsolattartókat jelöltek ki az információcsere érdekében, az együttműködést pedig a jövőben is folytatni kívánják. Az idősek védelme érdekében országszerte megelőző és felvilágosító programokat indítanak, emellett együttműködnek a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanáccsal és a polgárőrséggel. A feltárt esetek közül kiemelte, hogy Veszprém megyében néhány tízezer forintos termékeket több százezer forintért kínáltak eladásra, a rendőrség eddig 77 sértettről tud. Az Országos Rendőr-főkapitányság továbbra is kiemelt figyelmet fordít az árubemutatókkal kapcsolatos bűncselekményekre - tette hozzá.

Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke és frakcióvezetője kiemelte, hogy a termékbemutatók különösen az időseket veszélyeztetik. Hangsúlyozta, hogy nem a tisztességes kereskedőket kívánják visszaszorítani, de további intézkedésekre lesz szükség többek között az online kereskedelem, a kuruzslás vagy a távgyógyítást ígérő televíziós műsorok ellen.

Forrás: MTI

 

További programok »

FEL