Szombaton a Vác csapatát látják vendégül a lila-fehér lányok

2016. január 16. 10:35 | behir.hu



 

Szombat délután ismételten útjára indul a labda a békéscsabai Városi Sportcsarnokban, hiszen NB I-es női kézilabda mérkőzésen az EUbility Group–Békéscsabai Előre NKSE együttese az IPress Center-Vác csapatát fogadja. A vendégek négy mérkőzés óta nyeretlenek, és a kilencedik fordulóban érezhették meg utoljára a siker ízét, legutóbb Debrecenben szenvedtek hét gólos vereséget. Sajnos csapatunk még ennél is régebb óta sikertelen, ugyanis a hetedik fordulóban sikerült utoljára ponttal elhagyni a pályát a liláknak. Január első vasárnapján a Siófok elvitte a két bajnoki pontot a Viharsarokból, így a csabaiak számára is balszerencsésen indult a 2016-os év. Nagy szüksége van tehát mind a két klubnak a pontokra, így várhatóan parázs összecsapást láthatnak a kilátogató szurkolók.

A szombati mérkőzés előtt Szabó Károly megbízott vezetőedzővel és a csapat beállósával, Zöldi-Tóth Katával elemeztük az esélyeket.

„Dinamikában, gyorsaságban látszik a fejlődés, de még sok hibával játszik a csapat.” – tekintett vissza először Szabó Károly az elmúlt időszakra. „Kicsit túlizgulták a lányok a Siófok elleni mérkőzést, és talán ennek is betudható, hogy hiába is volt több labdánk az egyenlítésre, nem tudtunk élni vele. A helyzetkihasználással amúgy sem voltam elégedett a találkozó során, és a kritikus helyzetekben a hibák még inkább előjöttek. Sajnos az is negatívan befolyásolta a mérkőzés kimenetelét, hogy szinte egyáltalán nem volt kapusteljesítmény, és ez is elbizonytalanította a játékosokat.”

Az ősz folyamán többször is a koncentrációval voltak problémák a csapat játékában, így nem is csoda, hogy a megbízott vezetőedző ebben szeretne leginkább előrelépni az együttessel. Ahogy elmondta, fejben kell leginkább javulni a következő mérkőzésekre, de játékban is több kell annál, mint amit az első tavaszi bajnokin mutatott az együttes.

„Az eddigieknél jóval feszesebb védekezést szeretnék látni már szombaton is a lányoktól.” – folytatta a lilák mestere. „Folyamatosan dolgozunk a védekezésen, remélem, ez a munka látszódni fog most már a játékunkon is. A másik kulcsfontosságú tényező az átlövő játék, ebben is sokkal több kell, ha két vállra szeretnénk fektetni a váci együttest.”

Azt az együttest, amely az őszi szezon nagy részében jó játékkal, magabiztosan gyűjtögette a pontokat, viszont az utóbbi mérkőzéseken mégsem ezt az arcukat lehetett látni. Ettől függetlenül Szabó Károly hangsúlyozta, nem szabad, hogy megtévessze őket aktuális ellenfelük megtorpanása, hiszen egy kifejezetten jó összetételű, külföldi válogatottakkal és egy magyar válogatott kapussal felálló együttes érkezik a Viharsarokba.

„Mind a két csapatnak nagyon fontos lesz ez az összecsapás, így egy igazán szoros, kiélezett mérkőzésre számítok. Fontos lesz, hogy az ellenfél amúgy masszív védekezését fel tudjunk törni, és hátul pedig álljuk a sarat, és minél kevesebb gólon tartsuk a váciakat. Mivel a védekezést nagyban befolyásolja a kapusteljesítmény is, így remélem, erről a posztról is érkezik segítség az összecsapás során.”

A hálóőröknél tartva meg kell említeni, hogy a lila-fehérek új szerzeménye, Jovana Misailovic péntek délután megkapta a versenyengedélyét, így szombaton a csabai publikum előtt is bemutatkozhat a fiatal portás.

Zöldi-Tóth Katalin elmondta, hogy minden poszton javulniuk kell, amennyiben sikerrel akarják abszolválni a szombati bajnokit.

- Az elmúlt mérkőzéseken - ahogy a Siófok ellen is - nem sikerült 20-nál több gólt szereznetek, és a kapott gólok is soknak tűnnek…

- Azt hiszem, sem a védekezéssel, sem a támadójátékkal nem lehettünk elégedettek a legutóbbi mérkőzéseken. A Siófok ellen főleg a védekezésben voltak már jó periódusok, de összességében nagyon sok hibával játszottunk. Ráadásul, amikor lehetőségünk lett volna kiegyenlíteni, elkapkodtuk a támadásokat és többször is rossz döntéseket hoztunk. Ettől függetlenül helyenként már látszódott az a munka, amit az utóbbi hónapokban elvégeztünk, de teljesen még sajnos nem jött ki a csapatból.

- Hogy látod, miben kell a leginkább javulnotok?

- Gyakorlatilag mindenben. Szinte az összes poszton több kell ahhoz, hogy sikeresek legyünk. Úgy érzem, a védekezésben egyre javuló tendenciát mutatunk, de hatvan percen keresztül eddig még nem tudtuk azt a megfelelő, koncentrált játékot produkálni, ami egy győzelemhez szükséges. Támadásban sajnos sokszor fegyelmezetlenek vagyunk, és elszórjuk a labdákat. Természetesen folyamatosan dolgozunk a hibák kijavításán, főleg a védekezés csiszolásán, mert ugye az mindennek az alapja.

- Te viszont kezded visszanyerni a régi formád…

- Igen, én is úgy érzem, egyre jobban visszarázódom a játékba, és fizikálisan is sikerült utolérnem magam. Érzem a bizalmat a szakvezetés részéről, és ez is fontos számomra ahhoz, hogy minél jobb teljesítményt tudjak nyújtani. Úgy gondolom, tartozom annyival a klubnak és Karcsi bácsinak, hogy maximális elszántsággal küzdjek minden mérkőzésen és a legjobbamat próbáljam nyújtani.

- Szabó Károly mesteretek nyilatkozta, hogy a január végén kezdődő négymérkőzéses sorozat lesz a kulcs a tavaszi szereplésetekben, de gondolom, abban egyetérthetünk, a most szombati is kiemelten fontos összecsapás lesz…

- Mindenképpen, hiszen nagyon kellenek a pontok, hogy elmozduljunk a jelenlegi pozíciónkból. Azonban hazai pályán fogunk játszani, ami azért előnyt jelent a számunkra. Kicsit úgy érzem, olyan régen volt sikerélménye a csapatnak, hogy úgymond elfelejtettünk nyerni, és nincs meg az a kellő önbizalom, ami a sikerhez elengedhetetlen. Abban bízom viszont, hogy ha végre kijön a lépés, és sikerül győzelmet aratnunk, akkor átbillenünk a holtponton, és elindulunk fölfelé a tabellán.

- Mit érdemes tudni aktuális ellenfeletekről?

- Annak ellenére, hogy a Vác jelen pillanatban hozzánk hasonlóan kisebb hullámvölgyben van, egy erős, jól szervezett csapat. Ezt a bajnokságban elfoglalt helye, és az őszi szezonban elért eredményei is alátámasztják. Kiemelkedő képességű kapussal rendelkeznek, és kimondottan masszív a védekezésük, támadásban pedig az idegenlégiósaik révén veszélyesek.

- Mi lehet az ellenszer velük szemben?

- A legfontosabb, hogy csapatként tudjunk megfelelően együtt játszani a mérkőzésen, ne egyénieskedés, hanem összefogás jellemezzen minket. Sokkal koncentráltabban és fegyelmezettebben kell játszanunk, mint az elmúlt mérkőzéseken tettük, és mindenekelőtt a védekezésünknek kell minél feszesebbnek lennie, mert ez a találkozó alighanem a védekezésekről fog szólni. Bízom benne, hogy a kapusok részéről is érkezik segítség, és az a munka, amit ők is elvégeznek hétről-hétre, végre kijön belőlük. Összességében győzelmet várok, és szeretném, ha végre egy jól játszó Békéscsabát láthatna a hazai publikum.

A két együttes egymás elleni mérlegét nézve meglehetősen kiegyenlített képet kapunk, hiszen a legutóbbi tíz mérkőzésen négyszer lila-fehér, ugyancsak négyszer váci győzelem született, két alkalommal pedig pontosztozkodással zárultak az összecsapások. A két együttes legutóbb szeptemberben Vácon találkozott, akkor 34:26-os hazai győzelem született, míg Békéscsabán tavaly januárban ütköztek meg a felek, és a lilák 32:26 arányú sikerével zárult a találkozó.

 

FEL