Magyarországon mintegy 3500 lepkefaj él, s meglepő módon ezek közül csupán négy tartozik a pillangók közé: a kis apollólepke, a fecskefarkú, a farkasalma- és a kardos lepke. Amikor tehát azt hisszük, hogy egy gyönyörű pillangót látunk, jó eséllyel inkább egy nagylepke került az utunkba.
A kora tavaszi időszakban elsőként a c-betűs lepkék, a nappali pávaszemek, az atalanta lepkék és a citromlepkék jelennek meg. A sebességi rekordernek számító, kacsafarkú szenderek is már nektárt szívogatnak a virágzó, tavaszi növényeken.
A lepkék egyik leglátványosabb ismertetőjegye a többnyire színes, két pár szárny, mely alapján a fajok jól elkülöníthetők egymástól. A gyorsan repülő szenderek (ezek közétartozik a kacsafarkú szender is) fontos sajátossága a hosszúszárnyúság, ami segíti őket a repülésben.
A lepkék életmódja sok rovaréhoz hasonlóan négy fejlődési szakaszra osztható: pete, hernyó, báb és imágó, azaz a kifejlett, felnőtt lepke. A különböző lepkefajok más-más módszert alkalmaznak a tél hidege ellen. Vannak fajok, melyeknek a petéi, másoknak a tetszhalál állapotában lévő bábjai telelnek át, de a korai színes lepkék imágó, tehát felnőtt állapotukban vészelik át a telet. Apró rések, kéregrepedések, épületek hézagai között bújnak el, s a tavasz közeledtével kissé viseltes állapotban előbújnak a kora tavaszi napsütés hatására.
A kora tavaszi lepkék nem hosszú életűek. Ahogyan a tápnövényeik serkennek, lerakják rájuk a petéiket és hamarosan el is pusztulnak. A petékből hamarosan hernyók lesznek, és folytatódik a körforgás. Az egyes lepkefajok más-más növényt fogyasztanak hernyóként, például a farkasalma lepkék a farkasalmát. Ha az adott tápnövény hiányzik a környezetből (például a vegyszeres gyomirtás következtében), akkor az abból táplálkozó lepkefaj is megritkul, eltűnik. Ezért is fontos, hogy a természetvédelmi tevékenység során az élőhelyek megőrzésére törekedjünk.
A legtöbb lepkefajt a meleg májusi, kora nyári időszakban láthatjuk majd repülni.
Forrás: kmnp.nemzetipark.gov.hu
