Színpadi proukciók, vásár és kézművesek - Jaminapot rendeztek Békéscsabán

2022. május 14. 18:13 | Papp Ádám Sándor

Szombaton rendezték meg a már hagyománynak számító Jaminap elnevezésű programot a Jaminai Közösségi Házban. Az esemény célja az, hogy a településrészen élők egy jó hangulatú, családi napot tölsenek el együtt.

A szervezők idén is a Jaminai Közösségi Ház udvarába költöztették a színpadot, ahol többek között a Mackó-Kuckó Óvoda fiataljai és a Csabai Színistúdió tagjai adtak elő zenés-táncos produkciót az érdeklődőknek. A színpadtól nem messze a Békés Megyei Népművészeti Egyesület mutatta be a népi mesterségeket. Ingyenesen lehetett haluskát kóstolni, valamint a Dogland Kutyasuli is bemutatkozott a kilátogatóknak. Az intézmény előtti rész valóságos vásártérré alakult, hiszen a helyi kézműves termékeket lehetett megvásárolni. A fiatalokra is gondoltak a szervezők, hiszen volt arcfestés, játékstand és természetesen a vattacukor sem maradhatott ki a sorból.

– Ezen a szabadtéri rendezvényen a Jaminai Közösségi Házban és annak környezetében működő szervezetek, intézmények mutatkoznak be. Ez egy nagyon jó találkozási alkalom az itt működő közösségek tagjainak és a városzrészben élőknek. Természetesen nyitva áll a kapu mindenki előtt: Békéscsabáról és a város határán túlról is nagyon szívesen várunk mindenkit – fogalmazott Pető Ibolya, a Jaminai Közösségi Ház telephelyvezetője.

Galéria

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL