Szilveszteri tragédia: Bor helyett gyomirtóval kínálták meg a vendéget

2021. április 29. 14:43 | behir.hu

Szilveszterezni hívta el magukhoz egy nő régi ismerősét egy orosházi tanyára. A nő élettársa együtt italozott a vendéggel, egy borosüvegből is megkínálta. A palackban azonban, amit egy kuka mellett talált, gyomirtó volt - írja a police.hu.

A házigazda nem ivott belőle, a vendég viszont igen és meghalt. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Az Orosházi Kórházból tavaly január 5-én jelentették be a rendőrségre, hogy életveszélybe került egy beteg, aki valamilyen kék színű folyadékot ivott. A férfi egy orosházi tanyán vendégeskedett, az ott élő pár nő tagjának régi ismerőse volt.

A nő szilveszterezni hívta meg, végül több napig maradt, a nő élettársával ház körüli munkákat végeztek és közben italoztak. Miután a pálinka és a sör elfogyott, az elmúlt év január 3-áján délután a házigazda két borosüveget vett elő, és mondta a vendégnek, hogy válasszon, melyikből kér.

Amikor azonban a férfi beleivott az általa kiválasztott folyadékba, azonnal mondta, hogy nagyon rossz ízű, többet nem is kért belőle. Később rosszul lett és bevitték a kórházba, ahol napokkal később életét vesztette.

A házigazda állítása szerint egy szemetes mellett az utcán találta az üveget, amely csak egy műanyag dugóval volt lezárva. Úgy kínálta meg belőle a vendégét, hogy nem nézte meg, mi van benne. Az igazságügyi szakértői vizsgálat eredménye szerint a palackban totális gyomirtó volt, ez a vegyszer okozta a férfi halálát.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a házigazda ellen gondatlanságból elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait április 29-én megküldte az ügyészségre.

További programok »

FEL