Mint megírtuk: a Békéscsaba 1912 Előre második számú együttese a vármegyei I. osztály rájátszásában megőrizte első helyét, ezzel lehetősége nyílt arra, hogy a következő szezonban az NB III-ban szerepeljen. Idén tíz csapat juthat fel a harmadosztályba, mivel összesen tizennyolc gárda jelezte szándékát a harmadosztályú szereplésre, az már kiderült, hogy a keddi sorsolás alapján két együttes osztályozó nélkül, erőnyerőként már feljutást ünnepelhet.
A szerencse végül a Pest vármegyei Zsámbék mellett a liláknak kedvezett, így az Előre II. a 2022/23-as szezon után ismét az NB III-ban játszhat. A tizenhat további együttes oda-visszavágós párharcban dönti el, hogy ki jut fel a harmadik vonalba. Az osztályozók első mérkőzéseit június 8-án, a második találkozókat pedig egy héttel később, június 15-én rendezik.
Az osztályozó párosítása:
Dombóvár–Tarpa, Pápa–Törökszentmiklós, Karancslapujtő–ZTE II., Hajdúnánás–Ózd, Gödöllő–Mohács, Gyöngyös–Szeged II., Csepel–Balatonlelle, Dunaújváros–ISA Haladás
Erőnyerő és feljutó:
Békéscsaba 1912 Előre II., Zsámbék