Öt gólt kapva szenvedett vereséget az Előre II.

2025. október 5. 16:32 | Kovács Dávid

A lilák második csapata 5–1-re kikapott a BKV Előre otthonában a labdarúgó NB III Dél-Keleti csoportjának 10. fordulójában.

BKV ELŐRE–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE II. 5–1 (4–0)
Budapest, 150 néző. Vezette: Takács Á. (Cseresznyák, Bense)
BKV ELŐRE: Köcse – Reizer D., Forgács (Bükszegi, 80.), Szabó N., Hajdi, Lettner (Wágner, 72.), Kubó (Reizer B., 80.), Zsembery (Gál, 80.), Mile (Szilágyi Zs., 63.), Ihos, Kerék. Vezetőedző: Híres Gábor.
ELŐRE II.: Schrenck – Komáromi, Bacsa, Harmati, Molnár M. (Nagy M., 83.), Maronyay (Oláh R., 83.), Brecska (Papp Zs., 46.), Borszéki (Kurai, 46.), Német G. (Sirokmán, 65.), Oláh Á., Vólent. Vezetőedző: Balog Zsolt.
Gólszerzők: Lettner (11.), Kerék (18.), Mile (38.), Kubó (44.), Hajdi (60.) ill. Harmati (46.)

A csabaiak a Honvéd II. legyőzése után kikaptak a Dabastól, így nem tudtak eltávolodni a mezőny végétől, míg a fővárosiak három mérkőzésen nyeretlenek maradtak szeptemberben, Gyulán például hat gólt kaptak.

Ez a mérkőzés a BKV Előre szája íze szerint alakult, hiszen már az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát! Lettner Lóránt már a 11. percben vezetést szerzett csapatának, majd hét perccel később Kerék László talált a kapuba. A játékrész hajrája felé közelítve Mile Zsombor már háromrra növelte a különbséget, a félidei állást pedig Kubó Gábor állította be (4–0).

A szünet után gyorsan szépítettek a lilák Harmati Zalán révén, de ez csak apró szépségtapasz maradt, mert a találkozó utolsó találatát is a hazaiak szerezték, a 60. percben Hajdi Péter volt eredményes (5–1).

A Békéscsaba II. a vereséget követően a 14. helyen áll, legközelebb az eddig egy ponttal többet gyűjtő Szeged-Csanád Grosics Akadémia második együttesét fogadja.

További programok »

FEL