Bajnok az Előre II., a Mezőmegyer és a Kaszaper

2025. június 2. 11:54 | Kovács Dávid

Véget értek a küzdelmek a vármegyei labdarúgó-bajnokságokban: az I. osztályt megnyerő Békéscsaba 1912 Előre II. számára még nem biztos, hogy véget ért a szezon, hiszen a keddi sorsolást követően derül ki, hogy kell-e még játszania az NB III-ba jutásért, a II. osztályban a Mezőmegyer SE, a harmadik vonalban pedig a Kaszaper diadalmaskodott.

A vármegyei I. osztályban a huszonkét fordulós alapszakasz után három csoportra oszlott a mezőny, a rájátszásban, az 1., az 5. és a 9. helyért zajlottak a küzdelmek. A felsőházban az Előre második csapata kétpontos előnnyel indította az oda-visszavágós playoffot és végül veretlenül, három győzelemmel, valamint három döntetlennel megőrizte éllovas pozícióját a tabellán. A második helyet az Orosháza, a harmadikat pedig a Szarvas kaparintotta meg. A lilák számára azonban ez még nem jelent automatikus feljutást az NB III-ba. A megyei bajnokságok győzteseire még vár egy osztályozó, azonban nem minden együttesre, a keddi sorsoláson a tizenkilenc résztvevő közül egy gárda erőnyerőként már ünnepelhet.

 

A csabaiak (lila-fehérben) hat ponttal előzték meg orosháziakat (Fotó: Bohus Krisztián/OrosCafé)

 

A középházban a megyei kupadöntőt elveszítő Jamina zárt az élen és szerezte meg az 5. helyet, az alsóházban a Füzesgyarmat teljesített a legjobban és zárt összességében a 9. pozícióban. A kiesési rangadón döntetlen született, így a Nagyszénás maga mögött tartotta a Békést.

 

A végeredmény:

Felsőház
1. Békéscsaba 1912 Előre II. 68 pont 2. Orosházi MTK-ULE 1913 62 3. Szarvasi FC 1905 57 4. Kondorosi TE 47
Középház
1. Jamina SE 39 2. Mezőhegyesi SE 37 3. Dévaványai SE 30 4. Szeghalomi FC 28
Alsóház
1. Füzesgyarmati SK 29 2. Gyomaendrődi FC 25 3. Nagyszénás SE 23 4. P3-Békési FC 21

 

Duplázást ünnepelhettek Mezőmegyeren

 

A megyeriek a Dobozt verték a szezonzáró meccsen (Fotó: Brhlikné Szikora Fanni/Mezőmegyer SE Facebook oldala)

 

A vármegyei II. osztályban már matematikailag korábban is eldőlt a bajnoki cím sorsa, a Mezőmegyer SE aranyérmesként és már kupagyőztesként sikerrel zárta az évet. Az ezüstérmet a Szabadkígyós, a bronzot pedig az Elek szerezte meg. Itt is két részre oszlott a mezőny a bajnokság második felére, az alsóházban a Végegyháza lett a legjobb, így végül a 9. lett, a harmadik, megyei osztályban szerplő csabai csapat, a MÁV SE harmadik, összesítésben 11. lett, a Köröstarcsa nyeretlenül az utolsó helyen zárt.

 

A végeredmény:

Felsőház
1. Mezőmegyer SE 34 pont 2. Szabadkígyósi SZSC 23 3. Eleki USE 22 4. Dobozi SE 22 5. Magyarbánhegyei FC 18 6. Békésszentandrási HMSE 14 7. Tótkomlósi TC 13 8. Csanádapácai Előre FC

Alsóház
1. Végegyházi SE 39 2. Sarkadkeresztúri SE 32 3. Békéscsabai MÁV SE 32 4. Lökösháza KSK 32 5. Mezőberényi LE 30 6. Csorvási SK 28 7. Újkígyósi FC 8. Battonyai TK 17 9. Csabacsűdi GYLSE 15 10. Köröstarcsa KSK

 

A Kaszaper nyerte az aranycsatát a Kamut ellen

 

A kaszaperiek nagy ünneplést csaptak az utolsó mérkőzés után (Fotó: Kaszaper FC Facebook oldala)

 

A harmadik vonalban három csoportban kezdődtek a küzdelmek, majd újra három felé oszlott a mezőny. A felsőházban kiélezett küzdelem zajlott, az utolsó fordulóban igazi bajnoki döntőt rendeztek: a Kaszapernek nyernie kellett az aranyéremért és végül 3–2-re verték a végül 2. helyen záró Kamutot. A középházban a Sarkad, az alsóházban pedig a Bucsa zárt az élen.

 

A végeredmény:

Felsőház
1. Kaszaper FC 31 pont 2. Kamuti SK 31 3. Gádoros SE 26 4. Vésztői TL 22 5. Medgyesbodzás SE 20 6. Kunágota TE 16 7. P3-Békési FC II. 8 8. Zsadányi KSE 7
Középház
1. Sarkadi Kinizsi 28 2. Mezőmegyer SE II. 19 3. Kevermes SE 16 4. MezőkovácsháziTE 13 5. Okány KSK 8 6. Kardos-Örménykút KSK
Alsóház
1. Bucsa SE 25 2. Gerlai SE 19 3. Telekgerendási SC 18 4. Medgyesegyháza SE 15 5. Kötegyáni FC 9 6. Békéssámsoni SK 3

 

További programok »

FEL