Szerelem – Móricz egyfelvonásos csokrát mutatja be a Jókai színház

2024. január 30. 14:19 | Csiffáry Zsuzsanna

Szerelem a címe a Békéscsabai Jókai Színház soron következő darabjának. Móricz Zsigmond egyfelvonásos komédia-csokrát Tege Antal viszi színpadra. A darab kedden tartott olvasópróbáján a rendező kiemelte, hogy a választott történet bármely korban ismerős lehet a nézőnek. A darabot március elsején mutatják be.

A hagyományokat meg nem törve, Seregi Zoltán, a teátrum igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Vacsi Dávid, a darab díszlettervezője tájékoztatott arról, hogy a rendezővel konszenzusban milyen térbe helyezik el a történetet. 

– Nagyon örültem ennek a felkérésnek, mert szakmai kihívás egy rendező elméletét, ötletét manifesztálni. Értem ezalatt a korhű tárgyak, bútorok, díszletelemek beszerzését. A tér, amit majd láthatnak a színházbalátogatók, egy '80-as, '90-es évekbeli, kopottas művelődési ház belseje lesz, ahol a Móricz Zsigmond paraszti világára jellemző házi áldás motívuma fog vissza köszönni – mondta el Vacsi Dávid. 

 

Fotó: Csiffáry Zsuzsanna/Behir.hu

 

A rendező kitért a rangos színművész gárdára, akiket a színpadon láthatnak majd a nézők. Móricz Zsigmond vidám darabját a magyar évad jegyében Tege Antal ajánlotta a színház igazgatójának, aki kiemelte: az írónak több egyfelvonásosa van, amelyeknek egységesen Szerelem a címük, és annyiban különböznek egymástól, hogy más-más nézőpontból világítanak rá a szerelemre. 

– Valahol a feleség a győztes, valahol a férj az. Valahol áthallás van, valahol újságolvasásból derül ki a szerelem. Arról is lehet beszélni, hogy korosztályokra bontja történeteit, elmondja azt, hogy a fiatalok hogyan gondolkodnak a szerelemről. De meg kell említenem, hogy van egy Aranyos öregek című egyfelvonásosa is, amely azt mutatja be, hogy az idősek hogyan élik meg a szerelmet. Tehát akármelyik egyfelvonásosát is játsszuk, mindegyikne a végpontja a szerelem – tette hozzá Tege Antal, a darab rendezője. 

Móricz Zsigmond csokrát március elsején láthatja először a nagyérdemű. 

 

Fotó: Csiffáry Zsuzsanna/Behir.hu

További programok »

FEL