Szeptember 29-én rendezik a kutatók éjszakáját

2017. június 25. 10:05 | Varga Diána

Szeptember utolsó péntekjén Magyarország ismét csatlakozik az egész Európában ünnepelt kutatók éjszakája elnevezésű fesztiválhoz, amely idén szeptember 29-én várja az érdeklődőket. Békés megye sem marad program nélkül.

A rendezvényen a látogatók beléphetnek máskülönben zárt laboratóriumokba, megismerkedhetnek a tudományos kutatás új eredményeivel, sok helyen játékos formában sajátíthatnak el tudományos ismereteket.

Bár a kezdeményezés elsősorban a kutatói pálya népszerűsítését szolgálja, ezért leginkább a tizen- és huszonévesekre számít, gyerekektől az idősebb korosztályig mindenki megtalálja az őt érdeklő programokat - közölték a szervezők az MTI-vel.

Az első kutatók éjszakáján még csak néhány intézmény nyitotta meg kapuit, és szervezett érdekes programokat, tavaly már 46 város mintegy 200 helyszínén kétezernél is több program várta a sok tízezer érdeklődőt. Európa-szerte több mint egymillióan vettek részt az ünnepen csaknem félezer városban.

A tavalyi tapasztalatokra építve idén is szerveznek a rendezvényt megelőző héten gerillaakciót, amelynek keretében ismert tudománynépszerűsítő szakemberek Budapest egy forgalmas pontján próbálják bevonni a járókelőket tudományos kísérletekbe.

Az Európai Bizottság Marie Sklodowska-Curie Akciója azért hirdeti meg és támogatja pályázattal is évről évre ezt az eseményt, mert Európa jövőbeli versenyképességének a tudományos kutatás és az innováció a záloga. Kiemelten fontos felhívni erre a fiatalok figyelmét, hiszen ők lesznek a jövő kutatói és fejlesztői.

 

Tudományos előadások és csillagvizsgálat Békésben

Békéscsabán, a Szent István Egyetem Gazdasági Campusán több program is lesz, ilyen lesz a főbejárat előtti téren a Magasból a világ című esemény 18:05-től. Majd a Gazdasági Campuson ipari robotmodellekről, a tudományról tartanak előadást, de lesz kvízjáték is.

Szintén Békéscsabán, a TIT Kőrösök vidéke Egyesület 16:30-tól tart ismeretterjesztő előadást arról, létezik-e élet a Földön kívül, közvetlenül ez után pedig a Balkánt vizsgálják a magyarok szemével.

Szarvason is a Szent István Egyetem szervez programot. Itt például 15 órától a zöldségtermesztéssel lehet ismerkedni a levegőben, sötétedés után barangolni lehet a természetben, de 21 órától lesz csillagászati bemutató is. A Tessedik Előadóban olyan előadások hallhatóak majd például az éghajlatváltozásról, a mezőgazdaság aktuális kérdéseiről, vagy épp a megújuló energiaforrásokról. Emellett az érdeklődők megismerkedhetnek a mikroszkópok világával, az arborétummal, a látványkémiával, de lesznek gyerekprogramok is, közte például ásatás és meteorit tanulmányozás mikroszkóppal.

 

forrás: MTI/behir.hu

További programok »

FEL