– Számomra nagyon fontos ez az este, és lehet, hogy épp azért, mert gyerekkoromban faltam a Verne könyveket – mondta köszöntőjében Árpási Zoltán, a GFE Gazdasági Karának dékánja. – Az oktató kollégáim egyik részének doktori fokozata van, a másik része ebbe az irányba tart. Tehát a szakmánk lételeme, hogy kutassunk és a tudománnyal foglalkozzunk.
Majd feltette a kérdést, „Vajon kell-e ösztönözni a mai fiatalokat?”, amit meg is válaszolt: „Nyilván kell, és jó példával kell előállni”. De szerinte a kicsi gyerekben benne van az a kíváncsiság, hogy mindent tudni akar, majdan felnőtt korában ez a tudásszomj vagy alább hagy, vagy kevésbe marad meg benne. Ezzel a programmal azt mutatják meg, hogy igenis tud érdekes lenni a tudomány.

Kólakóstoló – Fotó: Such Tamás / behir.hu
A Kutatók Éjszakája A Kollabor világa című előadással kezdődött. Koszecz Sándor először is egy játékra invitálta a megjelenteket, amelyhez nélkülözhetetlen volt a mobiltelefon. Az előadó egy QR-kód segítségével összekapcsolt mindenkit, majd feltette a kardinális kérdést, „Mi az, amit életedben nagyon meg szeretnél csinálni? Van-e ambíciózus, nagy álmod?”
A kivetítőn csak úgy sorjáztak az anonim ideák: valaki nagy céget szeretne építeni, más a legszívesebben olimpiai bajnok lenne, doktorit, vagy szimplán diplomát szeretne, de a legtöbben saját vállalkozásban képzelik el a színes jövőjüket.
Azt követően Koszecz Sándor bemutatta a Kollabort. Elmesélte, 2018-ban indultak, mint a térség első tudományos élményközpontja a könyvtárban, és egészen 2023-ig volt ott a bázisuk. Több nemzetközi eredménnyel is büszkélkedhetnek; a 2023-as EdisonKids x Samsung Megoldások a holnapért kihíváson a 164 résztvevőből 2. és 3. helyezett lett a Learn-o-bot és az AchetaPro csapataik.
Jelenleg a gazdasági kar 51-es termében kreatívkodnak, amit stílszerűen az 51-es körzetnek hívnak. (Nincsenek véletlenek, nekem mindig egy űrbázis jutott a kollaborról az eszembe – S. T.) Közben több projektjük is van folyamatban: a robotikás learn robot, az űrkertész, a játéktervező műhely, amelyből egy kis ízelítőt adtak az est folyamán. Valamint az egyik kinövő projektjük, a mikrogarden. És ha mindez nem elég: több projektjük tananyag a Corvinuson.
Ezek után akár haza is mehetnénk, de nem.
A Kollabor bemutatója után Molnár István matematikai előadása következett, majd dr. Lipták Lilla a fogyasztói magatartásról értekezett, végül Prorok Máté a mesterséges intelligenciáról beszélt.
Közben az épület jónéhány pontján kisérőprogramok, például különböző kísérletek, gyöngyfűzés, filmvetítés zajlottak, de volt szabadúszószoba és az 51-es körzet szomszédságában meg lehetett tekinteni a nemrég felavatott podcast stúdiót.
Közös hullámhosszon voltak.
