Varga Tamás, Békéscsaba alpolgármester úgy fogalmazott, hogy egyre szélesebb az oktatási, kulturális és szabadidős tevékenység kínálata, amit a gazdasági kar a Békéscsabán egyetemi tanulmányokat folytatók számára nyújt.
Árpási Zoltán, a kar dékánjának köszöntő beszédében kiemelte: a most kialakított stúdió az oktatási intézmény jelenlegi legfrissebb fejlesztése, melynek reményei szerint nagy szerepe lesz az iskola népszerűségének növelésében, a jelenlegi és a leendő hallgatók utolérésében.

– Hallgatói csoportunk idén tavasszal alakult azzal a céllal, hogy az egyetemisták körében egy aktív, kortársaikért, a békéscsabai diákságért, fiatalságért tenni akaró közösséget hívjon életre. Az elmúlt hónapok ötleteléssel, pályázatírással, tervezéssel teltek. A HangKözösség c. projektünk elnyerte az Európai Szolidaritási Testület pályázati támogatását, mely segítségével a városi középiskolás és egyetemista fiatalok között építünk hidat az online médiatartalmak és egy ehhez kötődő ifjúsági, közösségi tér megalkotása révén. Ez az ötlet a békéscsabai Ifjúsági Hackathonon is elnyerte a zsűri támogatását, így augusztus folyamán kezdetét vette a tartalomgyártáshoz és közösségépítéshez kapcsolódó módszertani tervezés, valamint annak gyakorlatba való átültetése. A nyár folyamán a stúdió technikai feltételei is adottá váltak, a Campus Crew csapata pedig annak otthonossá tételéért dolgozott – mondta el a kezdeményezésről Ceglédi Zsanett a Campus Crew csapatának képviseletében.
A GFM stúdió több platformon is megjelenik majd a későbbiekben, többféle és változatos műfajú online médiatartalmakkal.