Budapesten az Ericsson Magyarország központja csaknem 60 programot kínál, amelyek között lesz kiberbiztonsági szabadulószoba és a 6G hálózatok jövőjét bemutató előadás is.
A Digitális Magyarország Ügynökség (DMÜ) programjai azt mutatják be, hogy milyen tudás, technológia és szakértelem áll a mindennapokban használt digitális állami szolgáltatások és a kritikus infrastruktúrák mögött.
A látogatók az IdomSoft Zrt. programján megismerhetik, hogyan használhatók a legmodernebb képalkotó eljárások és a mesterséges intelligencia a rendvédelemben, valamint az oktatásban.
A szervezők egy valós és egy virtuális eseten keresztül mutatják be a digitális helyszínelés jelenlegi és jövőbeli megoldásait, miközben VR-, AR- és MR-technológiákat is ki lehet próbálni.
A Lechner Tudásközpont Tulajdoni laptól az űrtávérzékelésig című programján kiderül, hogy hogyan készül légifelvételekből 3D-s településmodell, de az érdeklődők a Magyarországról 1959 után készült analóg légifelvételek történetét is megismerhetik majd.
A Pro-M Zrt. a kritikus kommunikáció világáról szóló eseményén kiderül, hogy hogyan működik egy országos, kritikus kommunikációs hálózat, valamint a cég Száva utcai telephelyen található tornyába is fel lehet menni, a Digitális Kormányzati Fejlesztés és Projektmenedzsment Kft. (DKF) programjain pedig betekintést nyerhetnek az érdeklődők a magyarországi szuperszámítástechnika világába és megtekinthetik Magyarország legerősebb, Komondor elnevezésű szuperszámítógépét is.
A teleportálásról, kibervédelemről szóló előadások, valamint drón- és robotbemutatók is várják az érdeklődőket pénteken a Gábor Dénes Egyetemen, a Budapesti Metropolitan Egyetem programjában pedig MI, VR, VFX-alapú interaktív élmények szerepelnek.
Szabadulószoba, interaktív játékok és a boldogságstratégiákról szóló tudományos stand-up est lesz a budapesti Corvinus Egyetemen, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Budai Campusán laboratóriumi látogatás, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézetben (ÖMKi) mikroszkópos talajszafari, az Állatorvostudományi Egyetemen pedig mikrobák utáni nyomozás is várja a látogatókat.
A mesterséges intelligencia fejlesztésének és használatának legújabb fejezeteibe nyerhetnek betekintést a látogatók a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetben, ahol a történelmi múlt feltárásáról, így az ügynökakták digitalizálásáról és a matematika legnehezebb kérdéseiről is lesz szó az előadások közt.
A dizájn mentális jóllétben betöltött szerepét vizsgáló közös programot szervez a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) és a Semmelweis Egyetem (SE) pénteken az Elméleti Orvostudományi Központban, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen pedig röntgenkép-elemzéssel, a 21. század pénzmosási technikák bemutatásával, túlélési tippekkel, hadijáték-szimulációval, drónfocival és mikrobavadászattal is készülnek.
Interaktív árvízvédelmi bemutató, például homokzsákolás, nyúlgátépítés és buzgárelfogás lesz pénteken az Országos Vízügyi Főigazgatóságnál, a HungaroMet Nonprofit Zrt. pedig a hőhullámok alakulásával, a csapadék-előrejelzést segítő mérési módszerekkel és a csapadék- és hőmérsékleti szélsőségekről szóló előadásokkal, valamint múzeumi barangolással készül pénteken.
Látványos kísérletek és interaktív laborlátogatás is várja az érdeklődőket a Semmelweis Egyetemen, az előadások közt pedig szó lesz többek közt a betegségek diagnosztizálásának lépéseiről, a személyazonosítás módszereiről, az igazságügyi orvostan rejtelmeiről, a sejtek válogatásáról és elemzéséről, valamint arról, hogy mi történik a betegekből származó szövetmintákkal és műtéti anyagokkal a végleges diagnózis megszületésig.
A Magyar Földrajzi Múzeum kőeszközkészítéssel, preparálással és régészeti bemutatóval, a Nemzeti Múzeum a ritkán látogatható raktárak, restaurátor-műhelyek megnyitásával és szakértői előadásokkal, múzeumpedagógiai foglalkozásokkal készül.
A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat intézményei több mint 130 programmal várják országszerte az érdeklődőket Budapesten, Debrecenben, Martonvásáron, Miskolcon, Sopronban és Szegeden egyebek mellett laborlátogatásokkal, kísérletekkel, interaktív bemutatókkal és előadásokkal.
A vidéki programok közt az ELTE Savaria Egyetemi Központ idén is 50 programmal, látványos bemutatókkal és az MI-ről, a csillagászatról szóló előadásokkal várja a tudományok iránt érdeklődőket pénteken, a Szegedi Tudományegyetem molekuláris szabadulószobák, kiállítások, filmvetítések, társasjátékok, egészségügyi szűrések, kvízek és interaktív bemutatók is helyet kaptak a programban.
A szegedi ELI ALPS lézeres kutatóintézet pénteken intézetbejárást szervez, Kaposváron a Kaposi Mór Oktató Kórház és a Medicopus Nonprofit Kft. pedig az intézmény Guba Sándor utcai telephelyén bemutatja, hogyan segíti egy modern CT-készülék a szívbetegségek korai felismerését, a koszorúér-szűkületek és meszesedések kimutatását, valamint a kardiológiai, szívsebészeti beavatkozások tervezését.
Tizenhárom helyszínen több mint kétszázötven programmal, egyebek mellett látványos kísérletekkel, máskor nem látogatható kutatóhelyek megnyitásával, különleges előadásokkal és bemutatókkal várja az érdeklődőket a Pécsi Tudományegyetem pénteken, de a Debreceni Egyetem campusain is kinyitják a laborokat, és a kutatóhelyeket, a debreceni Atommagkutató Intézetben pedig különleges kísérletekkel, egyebek mellett "fagyott füsttel", ködkamrával, száguldó részecskékkel várják az érdeklődőket pénteken.
Forrás: MTI