Szépen „megúszták” 2015-öt

2016. február 9. 15:58 | behir.hu

Az elmúlt esztendő legjobb úszóit köszöntötte a Békéscsabai Előre Úszó Klub. A hagyományos évértékelő ünnepségnek idén a Szent Györgyi Albert Szakközépiskola aulája adott otthont.

A csabai egyesület versenyzői emellett számos alkalommal mérettették meg magukat 2015-ben. Az egyesület vezetése – minden évben - talán az országban is egyedülálló módon köszöni meg a fiatal tehetségeknek, az edzőknek és a szülőknek az egész éves munkát. Az előző esztendő is emlékezetes pillanatokat hozott az úszók számára, hiszen számos kiemelkedő eredményt produkáltak.

- A magyar rekord miatt mindenképp emlékezetes marad, amit Matejdesz Máté ért el 50 méteres mellúszásban, illetve a magyar bajnoki címek miatt, Bohus Richárd versenyzőnk Cseh Lászlót legyőzve magyar bajnok lett. Ezek olyan eredmények, amelyek biztos felejthetetlenek maradnak – fogalmazott Lázár Olga, a klub elnöke.

A fiatal úszók nemcsak Jimmy bohóc vidám műsora miatt várták az ünnepséget, hiszen ilyenkor mindenkit díjaz az egyesület, aki jól teljesített az előző év legalább egy versenyén. Az ifjú Nagy Patrik hetente háromszor jár edzésre és ennek meg is lett az eredménye, hiszen például egy győri országos versenyen harmadik helyezést szerzett. Az egyesület minden esztendőben egy értékes díjjal ismeri el az év legjobb sportolóját. A díjat ezúttal Matejdesz Máté kapta meg, aki tavaly az olimpiai bajnok Gyurta Dániel egyik korábbi csúcsát is megdöntötte.

- Nagyon jól sikerült a tavalyi év, az országos bajnokságon 100 és 200 méteres mellúszásban is sikerült győznöm, ezen kívül még fontos a rövid pályás vidékbajnokság az 50 méteres mellúszásban elért korosztályos rekordom – foglalta össze röviden 2015-öt a díjazott.

A csabaiak fiatal versenyzői idén is hasonló sikerekre készülnek, Bohus Richárd révén pedig még egy olimpiai résztvevője is lehet a klubnak.

Kovács Dávid

FEL