Szemét kérdése van? Válaszolunk!

2016. március 9. 08:02 | Fekete Kata

Az első sárga zsákokat már elvitték Békéscsabán. A következő alkalom március 30-a lesz, hiszen minden hónap utolsó szerdáján szedik össze a szelektív hulladékot. Mint megírtuk, papírt, fém csomagolóanyagot és műanyagot lehet a sárga zacskókba tenni. Ha más kerül bele, azt a súlyán is lehet érezni, éppen ezért a szállítók kibontják a zacskót, és ha beigazolódik a gyanú, nem viszik el. A szelektíven gyűjtött szemétnek ugyanis pont az a lényege, hogy ne öntsék ki a szeméttelepen, ahol évtizedek alatt bomlik le például egy műanyag palack. Helyette kerüljön a válogatóba, ahol szortírozás után újrahasznosító üzemekbe viszik a lomot és ismét papír, fém vagy műanyag készüljön belőle. Tervek szerint Békéscsabán a hulladékválogató szeptemberben indul be, onnantól zöld színű kukákat adnak a kertvárosban élőknek zacskók helyett. Addig is, minden családi ház három zsákot kap. Ha elfogyott, ingyenesen lehet újat igényelni az ügyfélszolgálati irodán a lakcím megadásával. 

Felmerült a kérdés, hogy üveget miért nem gyűjtenek szelektíven. Kozma János, Békéscsabai Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója a Csaba Rádiónak elmondta, az üveg fizikailag veszélyes hulladék, éppen ezért az, aki külön gyűjti, a szelektív hulladékgyűjtő szigeteken dobhatja be a megfelelő konténerbe. Ugyanez vonatkozik a rongyra is, ezt a hulladékot a szelektív szigetek mellett elhelyezett ruha, rongygyűjtő kukákban lehet elhelyezni.

További kérdése van a szeméttel kapcsolatban? Írjon az info@bmc.media.hu címre és a Csabai Mérleg következő számában válaszolunk rá.

 

További programok »

FEL