Szemelvények a békéscsabai zsidóság 1944-es történetéből (3.)

1944. április folyamán belügyminisztériumi utasításra hivatalos kimutatást készítettek a zsidó lakosságról. Békéscsabán két listát állítottak össze: a neológ hitközség névsorában, 613 családban 1237, az ortodox hitközség névsorában, 181 családban 812 személy neve szerepel. Azonban hiányzik belőle a munkaszolgálatot teljesítő férfiak nagy részének, illetve az éppen máshol tartózkodóknak, kórházban lévőknek a neve is, több család pedig érthetetlen módon teljes egészében kimaradt a listákból.

A neológ hitközség elnöke dr. Prónai Ernő közismert és népszerű ügyvéd, az anyakönyvvezető rabbi az idős, sokkötetes, tudós szerző, dr. Silberfeld Jakab. A mindennapi rabbinikus teendőket ekkoriban már dr. Szabó Ödön, egy frissen végzett fiatal rabbi látta el, aki feleségével és egy éves kislányával élt a Lázár utcai rabbilakban. A hitközség elemi iskolájának tanítója Mannheim Ferenc, aki ekkor már csak három diákot tanított, az Aggok Házában pedig 18, többségében egyedülálló idős személyt ápoltak. 4 egyesülete volt a neológoknak, amelyek a közösség közéleti és szociális igényeit szolgálták ki, ezek a szegények temetkezését segítő Chevra Kadisa, az ünnepségek szervezésével foglalkozó Nőegylet, a szegény menyasszonyokat támogató Leánykiházasító egyesület, valamint a nélkülöző gyerekeket felruházó Malbis Arumim egyesület voltak. A kiterjedt segítő hálózat egyrészt jól jelzi a zsidó közösség erős szociális érzékenységét, másrészt azt is, hogy a hitközség a város vezető polgári rétegéhez tartozó családokon kívül rengeteg segítségre szoruló, szerény megélhetésű családot is magába foglalt. Ugyanekkor az ortodox hitközség elnöke Braun Béla, a városban máig is emlegetett Braun Malom tulajdonosa, az anyakönyvvezető rabbi Tigermann Ignác volt. Az ortodox közösségben a születésszám sokszorosa volt a neológokénak, ezt is mutatja, hogy az ő iskolájukban 150 diák tanult. (Az ortodox tanítók közül egy, Schwartz Henrik túlélte a holokausztot, Szécsi Henrik néven évtizedekig szolgálta még a csabai oktatást.) A rászorulók támogatását náluk is a Chevra Kadisa és az Iczkovits Jenő és felesége által létrehozott leánykiházasító alapítvány végezte. Egyik összeírás sem említi azt a valószínűleg több száz embert, akik 1944-ben már nem tartoztak egyik zsidó hitközséghez sem, akik keresztény házastársuk miatt, vagy az egyre fokozódó zsidóellenes intézkedések miatt a menekülés reményében tértek át más hitre. A deportálás előtt, 1944 áprilisában összesen mintegy 2600-2700 zsidónak minősülő személy élt Békéscsabán.

Ezek az írógéppel írt, hosszú, ma már nehezen olvasható névsorok az utolsó írott „pillanatfelvételeket” képezik az akkor még létező, élő közösségekről. A listákon még együtt szerepelnek a családtagok: szülők és gyermekek. Mindössze néhány hónappal azt megelőzően készültek ezek a listák, hogy Auschwitzban szétszakították volna a családokat és szétválogatták volna őket férfiakra és nőkre, majd munkaképesekre és munkaképtelenekre, hogy aztán a közösség tagjainak 90%-át meggyilkolták. A listákon szereplők közül kevesen élték túl a holokausztot, ma már alig néhányan vannak közülük az élők sorában.

Balogh István

A cikksorozat megjelenését támogatta a Miniszterelnökség, Békéscsacsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Mazsihisz, valamint számos magánszemély.

Megosztás:

Címke: