Szeghalmi kiválóságok évtizedes munkáját ismerték el

2021. augusztus 27. 06:35 | behir.hu

Szeghalom Város Önkormányzata minden évben augusztus 20-án adja át elismeréseit azoknak, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak mind a kultúra, mind a művészet, valamint az egészségügy, közigazgatás és a kutatás terén. Az eseményen a Jókai színház társulata is fellépett.

A kitüntetéseket azok a személyek vagy közösségek kapják, akik több éven át kifejtett tevékenységükkel a gazdaság, a kutatás, a közigazgatás, a szolgáltatás, az egészségügy, a tudományok, a közoktatás, a környezetvédelem, a kultúra vagy a művészetek területén kiemelkedő érdemeket szereztek a település fejlődésében, illetve akik a település értékeinek hazai és külhoni megismertetéséhez, valamint a település kapcsolatainak gazdagításához járultak hozzá.
 
A díjakat Macsári József polgármester és dr. Kovács József országgyűlési képviselő úr adta át.
 

Pro Urbe-díjat kapott:


- Tar Ferenc, aki a hagyományőrzés egyik legkiemelkedőbb alakjává vált Szeghalmon az utóbbi évtizedekben. Neve egybeforrt a város néptánc oktatásával, valamint jelentős szerepet vállalt a helyi népdalkör sikereiben is, ahol egy ideig vezetői szerepet töltött be. 

- Hajnalné Pénzes Edit és a Szeghalom Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézmény Idősek otthona dolgozói azért a helytállásért, melyet a járványhelyzet alatt tanúsítottak.
 
A pedagógus nap alkalmából sok éves odaadó munkájáért, példamutató és lelkiismeretes oktatási és nevelési tevékenységéért elismerésben részesült dr. Tabiné Lehotai Klára.
 
A Semmelweis nap alkalmából sok éves lelkiismeretes asszisztensi és ápoló tevékenysége kapcsán elismerést kapott Tóthné Bezsei Mária.
 
Elismerésben részeszült továbbá Czeglédi Lajos rendőr alezredes, illetve Tatár Sándor tűzoltó törzsőrmester.
 
Az ünnepi megemlékezést a Jókai Színház színművészeinek műsora színesítette. 
 
 

További programok »

FEL