Idén a szeptember 12. és 14. közötti időszak ismét a szilváról szól majd Szarvason. A 25. Szarvasi Szilvanapok sajótájékoztatóján a szervezők ismertették a fesztivál részleteit és újdonságait – írja a szarvasi Newjság.
Szavas polgármestere kiemelte, hogy az idei rendezvény elsődleges célja a gasztronómiai vonal erősítése, vagyis nagy hangsúlyt kapnak a gyümölcsből készült ételek-italok, lesz például látványos szilvalekvár-főzés, amelyet három csapat vállalt – tudatta Hodálik Pál, aki arról is beszélt, hogy mindemellett több ezer darab, előre elkészített gombóc várja majd a közönséget, de visszatér a pálinkaminősítő és szilvás sütemény verseny is.
A programok idén három színpadon zajlanak majd: az ingyenesen látogatható Várkert, illetve Park színpadon és a belépődíjas, 3500 fő befogadására alkalmas nagyszínpadon, a Templom térenm ahol többek közt Majka, DR BRS, a Follow The Flow és Regán Lili lép majd fel.
Dósa Zsuzsa, a Cervinus Teátrum ügyvezetője hangsúlyozta, hogy a Templom téri, belépődíjas nagyszínpad koncertjeire 18 órától nyitják a kapukat. Lesz éjszakai jegy a diszkókra, de csak a helyszínen.
Dósa Zsuzsa hangsúlyozta: a közös munka adja a fesztivál igazi erejét, és a cél, hogy mindenki – családok, fiatalok, helyiek és távolabbról érkezők – biztonságban és jó élményekkel gazdagodva vehessen részt a Szilvanapokon.
Forrás: Newjság