Szarvas Péter: Nem kellett volna közkézbe venni a Csaba Ügyeleti Kft.-t

Anélkül is képes eredményesen működni a háziorvosi és házi gyermekorvosi ügyeletet ellátó Csaba Ügyeleti Kft., hogy önkormányzati tulajdonba kerülne – jegyezte meg Békéscsaba polgármestere azon a sajtótájékoztatón, amelyen a januári közgyűlési határozatokat értékelte. Szarvas Péter beszélt a város költségvetésének tervezetéről, a csabai campusról és a közfoglalkoztatásról is.

A városvezető a 2018-as költségvetési rendelettervezet első olvasatának megszavazását nevezte a legfontosabb döntésnek a januári közgyűlés határozatai közül. Kiemelte, hogy várhatóan 38,1 milliárd forint lesz a költségvetés főösszege, ebből 27 milliárd forint a fejlesztési forrás. Hangsúlyozta, hogy minden új beruházás gyarapítja Békéscsabát, ezen kívül sok esetben helyi cégek lesznek a kivitelezők. Emlékeztetett ugyanakkor arra az 544 millió forintra, amelyre még nincs fedezete az önkormányzatnak. A polgármester a kötelező bérfejlesztésekről azt mondta, hogy az önkormányzat kész végrehajtani az intézkedéseket, magát a bér- és illetményemelést pedig messzemenőkig támogatja.

Szarvas Péter szót ejtett a békéscsabai campus sorsáról: arról tájékoztatott, hogy az állam átvállalta bizonyos épületek PPP terheit, így például a nagyelőadón nincs több hitel, de az továbbra is félig állami, félig önkormányzati tulajdonban van. Kiemelte, hogy folynak még egyeztetések további ingatlanok tehermentesítéséről is.

A polgármester kitért a közmunkaprogramra is. Mint mondta, 2017-ben mintegy 316 millió forint értékű munkát végeztek el a közfoglalkoztatottak Békéscsabán, ehhez 31 millió forintot biztosított az önkormányzat, így sokat tudtak spórolni. Szarvas Péter arra emlékeztetett, hogy parlagfű-mentesítésben, szemétszedésben, csapadékvíz-elvezető rendszer megtisztításában, önkormányzati küldemények kézbesítésében vettek részt a legtöbben.

A városvezető szerint nem lett volna szükség a háziorvosi és házi gyermekorvosi ügyelet ellátását biztosító Csaba Ügyeleti Kft. önkormányzati tulajdonba vételére, véleménye szerint ugyanis a cég képes enélkül is eredményesen működni. Túlzónak tartja ugyanakkor a vezetői javadalmazások 350 százalékos emelését, főként annak tükrében, hogy a többség egyetértett a takarékos költségvetés-tervezéssel.

Szarvas Péter kiemelte a Torna Club Békéscsaba helyzetét, mint mondta, a klubnál uralkodó rossz anyagi körülmények miatt egy szóbeli előterjesztésre 5 millió forint egyszeri támogatást ítéltek meg a sportszervezetnek azzal a kikötéssel, hogy üzleti és szakmai koncepciót kell készíteniük.

Végül a városvezető arról tájékoztatott, hogy a közgyűlés zárt ülésen ítélte oda a Békéscsabáért kitüntetést, amelyet idén a Csabai Kolbászklub Egyesület kap meg, emellett Békéscsabai Életműdíjat kap Krizsán Miklós korábbi könyvvizsgáló és Szeberényi Andor, a Békés Megyei Közlekedési Felügyelet nyugalmazott igazgatója.

 

 

Megosztás:

Címke: , , , , , , , , ,