Szarvas Péter: Indul a háziorvosokat támogató rendszer

2020. május 26. 18:17 | Varga Diána

Megszületett a döntés arról a támogatási rendszerről, amely a csabai háziorvosokat segíti majd. A polgármester arról is beszámolt, hogy a koronavírus-járvány miatt további átalakításokra lehet szükség a költségvetésben, de a gazdasági következményeket még most sem lehet pontosan kiszámítani.

Közgyűlések továbbra sincsenek, így az előző hónapokhoz hasonlóan – és a jogszabályi háttérnek megfelelően – a polgármesterek továbbra is saját hatáskörben dönthetnek a hazai települések ügyei kapcsán.

 

Békéscsaba továbbra is az egyik legbiztonságosabb hazai nagyváros

Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere keddi sajtótájékoztatóján többek közt kiemelte, hogy a Békéscsabai Rendőrkapitányság írásban számolt be a város tavalyi, közbiztonsági helyzetéről. Ebből kiderült, hogy tovább javultak a mutatók, csökkent a bűnözés és javult az esetek felderítési aránya a megyeszékhelyen; a közlekedési balesetek tekintetében is javultak a statisztikák. A polgármester közlése szerint a városban rendkívül súlyos, életellenes bűncselekmény az elmúlt évben nem történt, a megyei jogú városok összehasonlításában Békéscsaba az egyik legbiztonságosabb megyei jogú városnak számít, egyúttal megköszönte a rendőrség munkáját.

 

Fejlesztik a kerékpárút-hálózatot

A fejlesztésekkel kapcsolatos beruházások közül kiemelte a Modern Városok Program (MVP) részeként épülő Wenckheim-kerékpárutat, amelynek célja, hogy a közelben lévő Wenckheim-kastélyokat kösse össze kerékpáros hálózattal. Megvan a kivitelező a Bartók Béla úti, Temető sori kerékpárút felújítására a Kétegyházi úti kerékpárút szélesítésére, a Kígyósi úti, valamint a Kerekegyházi úti megépítésére. Szarvas Péter arról is beszélt, hogy a Csabagyöngye szőlőültetvény sarkától a bányatavakig kész vannak a tervek egy háromkilométeres szakasz megépítésére, de forrás nincs rá, ezzel kapcsolatban a kormányhoz fordultak a pluszforrás biztosításáért.

Kivitelezői szerződést kötnek a Lencsési hídtól az Élővíz-csatorna partján, a töltés tetején lévő, rossz állapotban lévő kerékpárút felújítása, emellett a Veszelytől Póstelekig tartó közút felújítását és szélesítését is elvégzik, az út szélén kerékpárutat jelölnek ki.

Szintén az MVP-ben infrastrukturális fejlesztésekkel segítik a Békéscsabán munkavállalók biztonságos munkába és hazajutását: a polgármester a Berényi úton a temetőtől induló és Mezőmegyeren végződő kerékpárútszakasz teljes felújításának kivitelezőjéről döntött, illetve a Gerlára vezető kerékpárút egy szakasza és szélesebb lesz, illetve megújul; míg a Szarvasi úton a Linamarnál közúti gyalogos átkelőhely létesül. Két helyen: a Csanádapácai és a Kétegyházi úton ipari terület létesül, mindkét esetben kisebb pótmunkára van szükség.

 

Indul a háziorvosokat támogató rendszer

A városvezető kitért rá, hogy a békéscsabai, háziorvosi ellátásban az orvosi utánpótlás nehézkes; még a vírushelyzet előtt döntött a közgyűlés egy helyi program beindításáról. Most született döntés a támogatási rendszerről, mely alapján minden háziorvos havi szintű költséghozzájárulást kap 40-32-22 ezer forint értékben, attól függően, hogy ki dolgozik önkormányzati, bér- vagy saját rendelőben. Az önkormányzat segít a praxisjog megvásárlásában is, legfeljebb 2,5 millió forint értékben, amennyiben a NEAK-on keresztül az igénylő nem kap támogatást. A polgármester szerint már két ilyen kérelem érkezett. A harmadik elem egy háziorvosi kártya létrehozása, amely révén az igénylő a város által szervezett szolgáltatásokat veheti igénybe, így kérhet egész szezonra szóló színházi- és sport bérletet, 30 alkalmas fürdőbelépőt, ingyenes parkolási lehetőséget vagy évi 120 óra gyermekfelügyeletet a belvárosi bölcsőde játszóházában.

Szarvas Péter azt is közölte, hogy további öt évre Szente Béla lesz a Csabagyöngye Kulturális Központ vezetője, aki részletes pályázatával, egyedüli indulóként kapta meg a megbízatást.

 

500 helyett 750 millió forint tartaléka lesz a városnak a járvány miatt

A Csaba Belvárosi Parkolóház Kft. előterjesztést nyújtott be elmúlt évi tevékenységéről és bemutatta, hogy a koronavírus-járvány miképp érinti gazdálkodását. A cég tavaly növelni tudta bevételét és a parkolóház kihasználtságát, ugyanakkor a parkolás ingyenessé tételével a bérleteseken kívül senki nem vette igénybe a szolgáltatásokat az elmúlt két hónapban, ez pedig több millió forint kiesést eredményezett; a veszteséget pedig nem tudják teljes mértékben kompenzálni.

A városvezető beszámolt arról is, hogy folyamatosan figyelik, hogyan hat a koronavírus-járvány az önkormányzat cégeire és intézményeire. Korábban a polgármester már döntött arról, hogy 500 millió forintos vésztartalékot képeznek, ugyanakkor március óta kiderült, hogy az önkormányzat több bevételtől esik el (gépjárműadó, parkolási díj, csökkentek a bérleti díjak; védőeszközöket és fertőtlenítőszereket kellett beszerezni több intézményben). Az eddigi becslések alapján további, összesen 740 millió forint tartalékképzésre van szükség, ugyanis a város nagy cégeinek termelése visszaesett, így várhatóan kevesebb lesz az iparűzési adó. Ezt a tartalékot akkor szabadítják fel, ha pótolni kell egyes intézmények költségvetését, de az is elképzelhető, hogy további költségvetési átrendezésre lesz szükség.

Szociális célú, segítő tevékenységet végző szervezetek számára támogatást biztosít az önkormányzat, most 37 ilyen civil szervezet számára biztosítanak kisebb összegeket; ezen felül 30, kisebb sportszervezet működéséhez biztosítottak összesen 14 millió forintot.

 
Nyit a fürdő, de feltételekkel; enyhítés a piacon

A polgármester kitért az Árpád fürdő nyitására is: június 4-től az úszók és a vízilabdázók tarthatnak edzéseket, a részletszabályozások még kidolgozás alatt állnak. Később, mikor már a lakosság is igénybe veheti a fürdőt, a strand honlapján lehet majd tájékozódni arról, hogy hányan tartózkodnak bent, így kiderülhet, érdemes-e elindulni. Az átmeneti időszakban új tarifarendszert dolgoznak ki és nem minden szolgáltatás lesz igénybevehető.

A piac esetében az időkorlátozás továbbra is érvényben marad, vagyis a 65 év felettiek továbbra is 9:00-10:30 között vásárolhatnak, az ezen kívüli idősávban pedig a 65 év alattiak; ezen felül szerda 0 órától a szabadtéri vásárterületen nem kötelező, csupán ajánlott, míg a vásárcsarnok területén továbbra kötelező a szájmaszk használata.

További programok »

FEL