A csabai kulturális intézmények is megkapták az EpiPent

2023. szeptember 12. 17:26 | Vincze Attila

A békéscsabai köznevelési intézmények után a kulturális intézmények is megkapták az EpiPen injekciókat. A keddi átadón a Csabagyöngye Kulturális Központ és tagintézményei, valamint a Jókai színház, a Békés Megyei Könyvtár és a Munkácsy Mihály Múzeum vezetői vehették az életmentő eszközöket.

A Csabagyöngye Casino termében tartott rendezvényen Békéscsaba polgármestere köszöntötte a megjelenteket. Szarvas Péter elmondta, hogy az önkormányzat számára kiemelten fontos a lakosság, ezen belül is a gyermekek egészségének védelme. Mint fogalmazott, az EpiPen fontosságára egy tavaly tavaszi országos eset világított rá, amikor egy kisfiú anafilaxiás reakció következtében halt meg. Azóta a csabai bölcsődékben, óvodákban, a családok, illetve a gyermekek átmeneti otthonában már beszerezték az életmentő injekciót, most pedig a kulturális intézmények következtek a sorban. Elhangzott, hogy a Békéscsabai Napsugár Bábszínház már tavasszal, az új épület átadásakor megkapta az eszközt. 

 

 

A Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatója a behir.hu-nak arról beszélt, hogy az injekciók beszerzése komoly biztonságot ad az intézményeknek, különösen például táboroztatás vagy gyermekrendezvények idején. Szente Béla megjegyezte: nagyon fontos az, hogy van egy olyan eszköz a kezükben, amivel egy súlyos allergiás roham esetén tudnak segíteni. Az igazgató emlékeztetett, hogy a központ tagintézményei is megkapták az EpiPen-t, így az azok környékén lakók számára is egy fontos információ lehet. 

Az eszköz használatáról dr. Lázár Csilla háziorvos, gyermekgyógyász szakorvos tartott a résztvevőknek egy rövid ismertetőt. A szakember hangsúlyozta, hogy mivel az életmentő injekció laikusoknak lett kifejlesztve, ezért annak adagolását bárki, percek alatt el tudja sajátítani, így baj esetén segítség nélkül be lehet adni a gyógyszert. 

Az eseményen Szarvas Péter polgármester egyenként adta át a kulturális intézmények vezetőinek az EpiPen injekciókat.

További programok »

Itthon

FEL