Szarvas Péter értékelte a csütörtöki közgyűlés témáit

2022. május 27. 12:54 | Vincze Attila

Békéscsaba polgármestere értékelte a májusi 26-i közgyűlés legfontosabb döntéseit.

Szarvas Péter szokásos közgyűlést értékelő tájékoztatóját az utcanevek, közterületek átnevezésének ügyével kezdte. A polgármester kiemelte, hogy a Lencsési lakótelepen, a nemrégiben elhunyt önkormányzati képviselő, dr. Ferenczi Attila háziorvosi rendelője előtti teret róla nevezik el. A közgyűlést ezt egyhangúlag támogatta. Ezenkívül utcát neveznek el Bohn Mihályról, aki téglagyárat alapított Békéscsabán.

A városvezető kitért arra, hogy a közgyűlés foglalkozott a Csaba Ügyelet Kft. tavalyi tevékenységével. A cég látja el a csabai kórház területén a felnőtt és gyermek háziorvosi ügyeletet. Mint mondta, köszönettel tartoznak az orvosoknak, és az asszisztenseknek, akik a járvány miatt az ügyelet mellett még plusz feladatokat is vállaltak. Szarvas Péter hangsúlyozta, hogy évente 100 millió forint ennek az ügyeletnek a költsége, ezt felerészben az önkormányzat, felerészben az állam finanszírozza. 

A polgármester beszélt a CsabaPark területén zajló tevékenységekről is. Ezeket jelenleg két önkormányzati cég, a Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft. valamint a Békéscsabai Városgazdálkodási Kft. végzi. Az ingatlanok és az attrakciók hasznosítását az előbbi, míg a külső környezet kezelését, karbantartását az utóbbi látja el. Szarvas Péter reményét fejezte ki, hogy a városfejlesztési kft. a korábbiakhoz képest hatékonyabban hasznosítja majd az ott található ingatlanokat, ezek közé tartozik az étterem, a csarnok épülete, a nagysátor, amely tavaly a kolbászfesztiválon debütált. A húsüzem működtetése is a cég feladatai közé tartozik – fogalmazott. A CsabaPark külső területeinek gondozása egy év alatt 32 millió forintba kerül az önkormányzatnak, ez arra elég, hogy a játszótereket, a zöldfelületeket, a kutyafuttatót, a tó körüli környezetet, járdákat, és a futókört rendben tartsák. 

– Azt látjuk, hogy egyre többen látogatják a CsabaParkot: családosok, sportolni vágyók, ezért egy folyamatosan karbantartott, tiszta környezet biztosítása a cél. A látogatókat viszont arra kérem, hogy a rekortán borítású futókört csak a rendeltetésének megfelelően használják, tehát csak a gyalogosok és a futók vegyék igénybe, kerékpárral vagy más járművel tilos ráhajtani, mert ezáltal hamarabb tönkremehet – emlékeztetett. 

Szarvas Péter felidézte, hogy a közösségi kerékpárhálózat kialakítása az utolsó szakaszába érkezett a városban. A CsaBi elnevezésű rendszerben öt helyszínen lesznek kerékpár dokkolók, ahol egyenként tíz darab kerékpárt lehet majd kölcsönözni. Lehetőség lesz Jaminában, a Lencsésin, az autóbuszpályaudvarnál, a Csaba Centernél, illetve a sportcsarnok közelében is biciklit bérelni. Mint fogalmazott, igyekeztek frekventált és jól megközelíthető helyszíneket választani. A polgármester megemlítette, hogy a Munkácsy Emlékháznál is lehet majd kerékpárt bérelni, de nem ebben a rendszerben. 

 

Fotó: behir.hu

Fotó: behir.hu

 

A Békéscsabai Rendőrkapitányság a közgyűlésen beszámolt a közbiztonság 2021-es helyzetéről. A városvezető kiemelte, hogy a beszámoló alapján javult a megyeszékhely eddig is jó mutatókkal rendelkező közbiztonsága, kiderült, hogy a megyei jogú városok közül az egyik legbiztonságosabb város Békéscsaba. 

– A tavalyi évben a regisztrált bűncselekmények száma 860 volt, a 2020-as 950-hez képest ez 10 százalékkal alacsonyabb érték. A Békéscsabai Rendőrkapitányság nyomozási hatékonysága pedig 79,5 százalékra javult, ez mintegy 2 százalékponttal jobb a tavalyelőttinél – mondta a polgármester. 

A balesetek száma ugyan kis mértékben, de nőtt 2021-ben, összesen 122 személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt Békéscsabán, ebből egy halálos kimenetelű. Szarvas Péter köszönetet mondott a rendőrségnek, hogy a járványügyi helyzetben is helyt álltak és együttműködtek az önkormányzat munkatársaival. 

A hulladékgyűjtés és szállítás is szóba került a közgyűlésen. A polgármester arról beszélt, hogy a DAREH Bázis vezetőivel való egyeztetés során felmerült, hogy a lakótelepeken lévő szelektív hulladékgyűjtő edények kapacitását megnöveljék. A tárgyalások eredményesek voltak, a cég a városban hat helyen bővíti az edényzetet, továbbá van, ahol gyakrabban űrítik majd őket.

A városgazdálkodási kft. tavalyi évi beszámolójáról szólva a polgármester elmondta, hogy a közterületek zöld felületeinek karbantartásán túl erdőtelepítéssel is foglalkozott a cég, a két újonnan vásárolt lombszívó gépnek köszönhetően pedig hatékonyabban és gyorsabban eltávolították ősszel a faleveleket a városban, de idénre bővült a kft. locsolási kapacitása is. Az önkormányzat döntése alapján a város 15 pontján kutyaürülékgyűjtőket helyeztek ki, amelyek ürítését szintén a városgazdálkodási cég végzi. 

A Békéscsabai Gyermekélelmezési Intézmény által ellátott feladatot július elsejétől egy közbeszerzési eljárás által egy másik cég veszi át. A polgármester tájékoztatott, hogy megkezdődött az átállás szervezése, az új cégnek minden munkavállalónak új szerződést kell kínálnia, és egy évig biztos meg kell tartania a munkaerőt. Az önkormányzat a feladat ellátásához szükséges vagyont átadja üzemeltetésre a magánvállalkozásnak. Kitért arra, hogy létrejön egy közétkeztetési tanács, amely folyamatosan vizsgálja az ételek mennyiségét, minőségét. 

A Napsugár Bábszínház igazgatójának, Lenkefi Zoltánnak a megbízatása idén lejár, a város kiírta a pályázatot, a szakember egyedüliként jelentkezett, hogy folytassa a megkezdett munkát. A közgyűlés egyhangúlag bizalmat szavazott neki a következő öt évre – emelte ki a városvezető. Az intézmény a Munkácsy Negyedben épülő új otthonába év végén, vagy legkésőbb jövő év elején költözhet majd be. Szarvas Péter a Munkácsy Negyed kialakításának jelenlegi állásáról is beszélt, amelynek fontos része a Deák utcai híd újjáépítése, mely idén nyáron kezdődhet el és jövő nyárra fejeződhet be. Megjegyezte, hogy a Munkácsy Mihály Múzeum teljes homlokzata és közvetlen környezete is megújul 2023-ra. A közgyűlés továbbá úgy döntött, hogy a negyed egységes kulturális kínálatának összeállítására és összehangolt működtetésére irányító munkacsoportot hoz létre az önkormányzat. 

További programok »

FEL