Szarvas Péter: Az élet egyre több területe indul be Békéscsabán

2020. május 15. 18:16 | Varga Diána

Békéscsaba polgármesterét az előző napokban a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos önkormányzati intézkedéséről, a szabályok enyhítésének tapasztalatairól, és a következő napokban várható lépésekről kérdezte Kugyelka-Zámbori Eszter, a 7.TV műsorvezetője.

 

– Korábban szó volt arról, hogy 500 élelmiszer-csomagot oszt szét a város azoknak, akik a járvány miatt nehéz helyzetbe kerültek. Hol tart ez a kezdeményezés?

– Tartós élelmiszerekből – liszt, cukor, tészta, konzervek, tea – összeállítottuk az élelmiszer-csomagokat és igény esetén, a szociálpolitikai osztály vizsgálatát követően juttatjuk el házhoz azokat. Érkeznek az igények, eddig több mint harminc családnak segítettünk ilyen módon, a járványhelyzet idejére ezt a támogatási formát fenn is tartjuk.

 

– Május negyedike óta a vidéki településeken, így Békéscsabán is enyhítettek a korábbi, szigorú szabályokon. Ezzel kapcsolatban milyen tapasztalataik vannak?

– A helyzet lehetővé tette az enyhítéseket, amelyeknek nagyon sokan örültek. Elmondhatjuk, hogy Békéscsabán változatlanul nyugodt a járványügyi helyzet, a város lakói fegyelmezetten viselkedtek az elmúlt időszakban. Az enyhítések kapcsán a higiéniai szabályok betartásával kinyithattak az üzletek, az éttermek és kávézók teraszai, kerthelyiségei. Az üzletekben maszkban lehet vásárolni, a teraszokon pedig úgy kell elhelyezni az asztalokat, hogy az asztaltársaságok között a másfél–két méteres védőtávolság meglegyen. A rendelkezések szerint esküvőt, temetést és egyházi alkalmakat lehet tartani, de itt is fontos a védőtávolság betartása. Váratlanul érte a fürdők üzemeltetőit az a rendelkezés, mely szerint a szabadtéri strandok megnyithatnak. Mivel azonban a fürdők járványügyi szempontból fokozottan veszélyes helyek, Békéscsabán megvárjuk a részletszabályokat, május 31-ig biztosan nem nyitjuk ki a fürdőt. Egyébként a fürdőszövetség is óvatosságra intette a fenntartókat.

 

– Ha a fürdőüzemeltetés részletszabályozása megérkezik, előfordulhat-e, hogy hamarabb vehetik igénybe a fürdőt a sportolók és az úszni vágyók?

– A számok azt mutatják, hogy Békéscsabán minimum ötezren fordulnak meg évente legalább egyszer az Árpád fürdőben. Komoly az igény a nyitásra. Azzal a döntéssel, hogy korlátozott számban egyszerre lehet-e majd beengedni a civileket és a sportolókat vagy csak a sportolókat korábban és egy későbbi ütemben a civil lakosságot, meg kell várnunk a részletszabályok megjelenését, reméljük, ez mihamarabb bekövetkezik.

 

– Mivel május negyedikétől megnyithattak az üzletek kerthelyiségei, teraszai, nőtt-e azoknak a száma, akik emiatt közterület-használati engedélyt kértek az önkormányzattól?

– Eddig két olyan vendéglátóhely üzemeltetője kért teraszengedélyt, aki korábban nem. Az a vendéglátós, akinek eddig csak beltéri kiszolgálóhelyisége volt, most nem tud kinyitni, legfeljebb elvitelre, kiszállításra kínálhat ételeket. A korábbi, teraszos helyek többsége is beindult, ennek örülök, de mivel még mindig a járványügyi helyzet aktív szakaszában vagyunk, azt kérem az üzemeltetőktől és a vendégektől is, hogy fokozottan ügyeljenek a szabályok betartására.

 

 

– A szülők gyakran a szabadságuk terhére tudták megoldani, hogy legalább részben a gyermekeik mellett legyenek a távoktatás miatt. Éppen ezért rengetegen kíváncsiak arra, vajon lesznek-e nyári táborok, lesz-e Békéscsabán napközis tábor?

– Amennyiben a szabályok ezt lehetővé teszik, akkor az önkormányzat a Békéscsabai Tankerületi Központtal azonnal megszervezi a nyári napközis tábort, hiszen tudjuk, hogy rendkívül nagy az igény rá, úgy gondolom, most még inkább, mint az elmúlt években. A tankerületi központ vezetőjével, Bánki Andrással a Lencsési Általános Iskolát és az Erzsébethelyi Általános Iskola Madách utcai telephelyét jelöljük ki erre a célra. Ha esetleg olyan sok jelentkező lenne, hogy szükség van még kapacitásra, akkor döntést hozunk arról, hol szervezhető napközis tábor. 

 

– A város költségvetését a járványhelyzet miatt módosítani kellett és folynak az egyeztetések a továbbiakat illetően. Erről mit lehet tudni?

– Az önkormányzatnak 18 intézménye van, köztük közművelődési, gyermekélelmezési és szociális intézmények, óvodák, bölcsődék, illetve a polgármesteri hivatal. Valamennyi intézményvezetővel személyesen egyeztettünk, a tanulságokat leszűrtük, átszámoltuk az egyes intézmények költségvetését, annak tarthatóságát. A jövő heti, polgármesteri döntéshozatalra készül egy előterjesztés, amely az intézmények további előirányzat-csökkentését érinteni, mindösszesen körülbelül 170 millió forint értékben. Erre azért van szükség, hogy az önkormányzat pénzügyi egyensúlyát megtartsuk, ennek érdekében pedig növelni kell a veszélyhelyzeti tartalék összegét. Ezek az elvonások kezelhetőek.

 

– Hasonló a helyzet az önkormányzati cégeknél is?

– A Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. és a hozzátartozó cégek is megkapták a feladatot az éves üzleti terv átgondolására. A vagyonkezelő benyújtotta az újragondolt üzleti tervet, amelyből azt látjuk, hogy a parkolási díj bevételkiesése havonta 15 millió forint. Nagyon sok, az önkormányzattól ingatlant bérbe vevő számára adtunk komoly kedvezményt, miután a vállalkozások részben vagy egészben kénytelenek voltak zárva tartani, itt legalább 40 millió forint kiesésünk lesz. A fürdő és a sportlétesítményeink sincsenek nyitva, itt is komoly bevételkiesésünk lesz. Most értékeljük és hozunk döntést a tekintetben, hogy miképpen kell változtatni a vagyonkezelő üzleti tervén.

 

– A közelmúltban jelentette be, hogy létrehoznak egy új, önkormányzati céget, a Békéscsaba Energia Kft.-t. Milyen feladatai lesznek ennek az önkormányzati cégnek?

– Jelenleg a kft. egy nagy energetikai projekt megvalósítását koordinálja, a második békéscsabai napelem- és naperőműpark létrehozását, emellett a már eldöntött és a megvalósulás szélén lévő két, energetikai projekt működtetése, üzemeltetése is feladata lesz. A kezdeti munkálatok már zajlanak az első napelem-, naperőműpark területén, illetve várhatóan idén elindul a geotermikus technológia-fejlesztés. A második napelem-, naperőműpark előkészítése jelenleg is zajlik. Ha létrejönnek ezek a technológiai beruházások, akkor az üzemeltetésüket célszerű egy önálló kft.-re bízni. A cég egy ügyvezetővel, szerény megbízási díjjal, várhatóan két részmunkaidős munkavállalóval indul el, de ahogy a feladatai fokozatosan bővülnek, a cég is bővül majd. Egy ilyen önálló kft. arra is alkalmas, hogy megtérülő beruházás-perspektíva esetén társbefektetőt fogadjon. Erre van is esélyünk, a tárgyalások zajlanak. Remélem, hogy befektetője is lesz a Békéscsaba Energia Kft.-nek.

 

– Eddig minden héten osztottak mosható, fertőtlenítő textil maszkokat, terveznek-e még ilyen akciót?

– A tapasztalatok pozitívak, először háromezer, majd ötezer darabot osztottunk szét öt, majd hat ponton. A megjelentek fejenként két maszkot vihettek haza. A gyorsaságból arra következtettünk, hogy érdemes szervezni még legalább egy ilyen maszkosztást, előkészületben van újabb háromezer maszk beszerzése és szétosztása. A későbbiekben közzétesszük ennek pontos helyét és idejét.

 

– Milyen további intézkedések történtek még az elmúlt két hétben?

– Örülök annak, hogy miután az országos akció keretében megtörtént az Ady Endre utcai és az Életfa Idősek Otthona fertőtlenítése, kérésemre a honvédség fertőtlenítette a csabai hajléktalanszállót és a családok átmeneti otthonát is. Így ezek az ingatlanok is nagyobb védettséget adnak a bent tartózkodóknak. Az esküvőket illetően is enyhítésekről intézkedtünk. Május 4-éig csak ötfős esküvők voltak lehetségesek a városházán, az enyhítés után maximum 20 vendéggel lehetett megtartani a szertartásokat egy nagyobb teremben úgy, hogy a székek egymástól másfél-két méteres távolságban legyenek. Amint megjelenik a jogszabály arról a bejelentésről, amely szerint nagyobb létszámú esküvők is tarthatók lesznek, természetesen az önkormányzat is alkalmazkodik az új rendelkezésekhez (Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő csütörtökön, a kormányinfón jelentette be, hogy engedélyezik a 200 fő alatti esküvők és lakodalmak megtartását – a szerk.). A piaccal kapcsolatban arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a maszk használata mind a vásárcsarnokban, mind a piac területén, a szabad téren is kötelező. Úgy látom, hogy itt nagyobb fegyelmezettségre van szükség az árusítók és a vásárlók részéről is.

 

– Az enyhítések következtében van-e mód arra, hogy a május 21-én esedékes közgyűlést már a városháza dísztermében rendezzék meg?

– A veszélyhelyzeti jogrend most is hatályban van, ami azt jelenti, hogy közgyűléseket és bizottsági üléseket még nem lehet tartani a korábban megszokott módon. A közgyűlések és a bizottságok hatáskörét a település polgármestere gyakorolja – Békéscsabán is ez a helyzet. Ebből kifolyólag eddig már mintegy kétszáz döntést hoztam meg, de az előterjesztések a képviselők számára is elérhetők, elküldhetik a véleményüket, kezdeményezhetnek velem konzultációt egyenként vagy akár csoportosan is. A frakciókat áprilisban és májusban is egy kötetlen, de szakmai jellegű egyeztetésre invitáltam. A döntés most egyszemélyes, de a beérkező véleményekből a jó, előremutató gondolatokat figyelembe veszem.

 

– Milyen további intézkedésekre számíthatunk a következő időszakban?

– Az óvodai és bölcseleti ügyeleti rendszer Békéscsabán a kezdetektől működik, az utóbbi napokban jelentősen megnőtt az ügyeletet igénybevevők létszáma. Rövidesen elérkezhetünk ahhoz a határhoz, amikor nehézségekbe ütközik minden igény kielégítése, mivel egy-egy csoportszobába pillanatnyilag csak öt gyermeket lehet engedni. Az óvodavezetőkkel és bölcsődevezetőkkel igyekszünk megtalálni a legoptimálisabb megoldást erre is. Figyelemmel vagyunk a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi rendelőinkre. Információnk szerint a telefonos bejelentkezés minden rendelőben jól működik, az orvosok tartják azt, hogy a páciensek között legyen idő. A fogorvosok képviselőivel is egyeztettem arról, hogyan tudtak újraindulni. Az élet tehát több területen is egyre inkább beindul. Hogy mikor térhet vissza a régi kerékvágásba, azt nem tudom megjósolni, de remélem, hogy a járvány hatásai egyre inkább tompulnak és egyre többet mosolyoghatunk.

További programok »

Itthon

Gyulai Memorial - A 110 gát világranglista-vezetője is jön

Újabb sztár indulása emelheti a verseny csúcsszámává a 110 méteres gátfutást a jövő szerdai Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon: a világranglistát vezető Orlando Ortega is Székesfehérvárra érkezik a szervezők szerdai híre szerint.
14:12
FEL