Várják az ügyeletes intézmények a gyerekeket, a fürdő pedig a pihenni vágyókat

2025. július 24. 15:08 | Bimbó Lajos

A nyári óvodai- és bölcsődei szünet alatt is ügyeletes intézmények várják a gyermekeket – jelentette be Békéscsaba polgármestere a szokásos, aktualitásokról szóló sajtótájékoztatóján. A városvezető nyári témákkal foglalkozott, egyebek mellett arról is beszélt a sajtó képviselőinek, hogy locsolókocsik járják a város utcáit, illetve mindenki számára elérhető, kedvezményes jegyek várják az Árpád Gyógy- és Strandfürdő látogatóit.

Szarvas Péter elsőként az óvodai és bölcsődei szolgáltatásairól beszélt, amelyek ugyan nyári szünetet tartanak, ám ügyeletet ellátó intézmények várják egész nyáron a kicsiket.

– Tizennyolc óvodai intézményegység működik Békéscsabán, úgyhogy meg lehet találni a megfelelő óvodai szolgáltatást a nyári időszakban. Három önkormányzati bölcsőde működik a városban, valamint egy magánvállalkozás által üzemeltetett intézmény is van Jaminában. Itt is meg van szervezve minden héten, minden munkanapra a bölcsődei szolgáltatás, tehát a szülők a bölcsődei szünetre is tekintettel megtalálhatják az ügyeletes intézményt – ismertette a városvezető.

 

Nyári táborban töltődnek az általános iskolások

A vármegyeszékhelyen a nagyobb gyermekek sem maradnak nyári program nélkül, hiszen az önkormányzat és a tankerületi központ július elejétől öt hetes napközis tábort szervezett az általános iskolás diákok számára. A két helyszín az Erzsébethelyi Általános Iskola és a Lencsési Általános Iskola. A gyermekek számára a tábor térítésmentes, a családoknak csak az étkezést kell állniuk, a költségeket a tankerületi központ és az önkormányzat állja, több, mint tízmillió forint értékben. Az öt hét alatt mintegy ezerkétszáz diák tölti szabadidejét a táborokban.

 

Minden városi intézményben elérhető az EpiPen

A városvezető emlékeztetett, négy évvel ezelőtt egy sajnálatos tragédia után döntöttek úgy, hogy minden óvodában, bölcsődében EpiPen injekciót kell biztosítani arra az esetre, hogyha bármilyen okból allergiás reakció ér egy gyermeket. Ezeknek az injekcióknak a szavatossági idejét a szociálpolitikai-, egészségügyi osztály folyamatosan figyeli, így idén is frissítésre kerültek ezek a készítmények minden óvodában és bölcsődében.

– Időközben pedig a kulturális intézményeinkben és most már a nyári táborokban, amit az önkormányzat szervez, az EpiPen injekció rendelkezére áll, hogy váratlan helyzetek esetén segítséget nyújtson. Minden intézményünk személyzetéből ki van választva az a személy, aki ki van képezve arra, hogyan kell használni ezt az injekciót – mondta Szarvas Péter.

A polgármester hangsúlyozta, hogy Békéscsabán azóta sem történt olyan eset, amikor az EpiPent alkalmazni kelljen egy óvodában vagy bölcsődében, de az önkormányzat minden évben kicseréli az injekciókat, hogy baj esetén rendelkezésre álljanak.

 

Locsolással a hőség és a por ellen

A nyár a meleg és a hőség ideje, amikor a város minden eszközt bevet annak érdekében, hogy a lakosság komfortosan érezze magát. Lakossági kérés és igény alapján emiatt rendszeres útlocsolás zajlik Békéscsabán, amely mind a városi-, mind az állami fenntartású utakat érinti, napi nyolc órában. A locsoló kocsik a vizet az Élővíz-csatornából nyerik.

– Minden héten kedden és pénteken külső vállalkozó által üzemeltetett locsolókocsi járja napi nyolc órában Békéscsaba útjait, végzi a locsolási tevékenységet, hogy a város levegője a nyári kánikulai időszakban is tiszta maradjon – ismertette Szarvas Péter.

 

 

 

A közfoglalkoztatottak nyáron is segítik a várost

Szarvas Péter hangsúlyozta, kevés szó esik a közfoglalkoztatottak munkájáról, pedig nyáron is negyvenheten segítik a várost munkájukkal.

A negyvenhét emberből húszan a közterületek fenntartásában, gondozásában vesznek részt több brigádba szervezve. Ez magában foglalja például a száraz ágak gyűjtését, a fűnyírást, a gyomírtást és a hulladékgyűjtést is. A nemrégen lecsapó vihar után pedig a rendrakásban, az esetleges károk elhárításában segédkeztek.

A polgármester ezzel kapcsolatban kiemelte, a kidobott autógumik összegyűjtését is a közfoglalkoztatottak végzik, amely tekintélyes mennyiséget tesz ki. A városvezető felhívta a figyelmet arra, hogy ezeket a közterületeken elhelyezni szigorúan tilos és büntetendő.

 

Örökzöld téma a galambok ügye

Szarvas Péter ismét kitért a város galambokkal szembeni harcára. Mint mondta, a Békéscsabai Városgazdálkodási Kft. munkatársai folyamatosan több géppel is tisztítják a város közterületeit a galambürülékektől, nem csak hétköznapokon, hanem hétvégén is. Ezt a harcot most külső kapacitás növelésével segítik tovább. Aláhúzta, a galambok begyűjtése és távolabb szabadon engedése folyamatosan zajlik, de a jelentős galambpopuláció nagy gondot okoz nemcsak a városban, hanem az országban is.

 

Tíz és húsz alkalmas napijegyek segítenek a fürdő olcsóbb használatában

Visszatérő téma az Árpád Gyógy- és Strandfürdő jegyárainak témája. A városvezető hangsúlyozta, a fürdőt a családok nagy többsége szereti, a kánikulai hőségben rendszeresen ki kell tenni a megtelt táblát. A vezetőség ugyan megszüntette a 17 óra utáni kedvezményes belépőt, de még mindig vannak takarékos megoldások a fürdő látogatására.

– Szeretném felhívni a figyelmet azok számára, akik rendszeresen használják az Árpád fürdő szolgáltatásait, hogy létezik egy tíz alkalmas bérlet, ami huszonötezer forint, tehát egy alkalommal 2500 forint belépési díjat jelent. Van húsz alkalmas bérlet is, amely negyvenhatezer forintba kerül, ez visszaosztás után 2300 forint egyszeri belépési díjat jelent – sorolta Szarvas Péter.

 

 

 

Európa-bajnokság a levegőben, vívók a páston, csabai nap az EYOF-on

Szombaton 18 órakor nemzetközi versengés veszi kezdetét a megyeszékhelyen: a 23. Vitorlázórepülő Európa-bajnokság száz versenyzője néhány kivétellel már a helyszínen van, két napja pedig már a gyakorló repülések zajlanak. A nemzetközi mezőny tagjai két hétig versengenek majd egymással a Békés vármegyei légtérben.

– A rendezéshez hozzájárult Békéscsaba önkormányzata ötmillió forinttal, és természetesen a repülőtér személyzete is komoly előkészítő és szervező munkát végez. Hatvanöt vitorlázórepülőgép, száz versenyzővel érkezik Békéscsabára – közölte a városvezető.

A szervezők tájékoztatása szerint a leglátványosabbnak a 13 óra és 14.30 között időszak, vagyis a versenyzők felszállása ígérkezik, ekkor pár perc eltéréssel egymás után húzzák fel a mezőny tagjait a levegőbe. Ugyanilyen érdekes lehet a leszállás, amely minden nap 16 és 17 óra között várható.

Szarvas Péter az eseménnyel kapcsolatban kiemelte Nattán István nevét, akit a békéscsabai vitorlarepülés atyjának is nevezhetünk. A gépészmérnök Luther utcai műhelyében építette meg az első siklórepülőt, amely a Csaba vezér nevet kapta. Nattán István is többször felrepült gépével, amelynek országos híre Békéscsaba büszkesége lett, olyan nevekkel említjük együtt, mint Kvasz András és Ős Lajos.

A vármegyeszékhelyen tartanak nemzetközi vívó edzőtábort, amelyben kétszázharminc utánpótlás korú versenyző pallérozza tehetségét. A békéscsabai születésű Fekete Gábornak köszönhetően szinte a világ valamennyi kontinenséről érkeztek vívók, közöttük Tajvanról és Új-Zélandról is. A Békéscsabai Szakképzési Centrum kollégiumaiban laknak a sportolók, akik a napi két edzés mellett fel is fedezik a várost.

Az Európai Ifjúsági Olimpia Fesztiválon pénteken csabai nap lesz, hiszen a három egyéni induló, Alföldi Sára Kata, Botos Lujza, Nagy-Benedek Izabell mellett a röplabdaválogatott is pályára lép, amelynek Eged Karolina, Gajdács Lina és Németh Luca is tagja.

 

Diákok a városházán

Szarvas Péter elmondta, a polgármesteri hivatal júliusban 29, augusztusban pedig 21 diák számára biztosít nyári diákmunka lehetőséget.

– Munkanapokon hat órát dolgoznak a fiatalok, akik alapvetően a polgármesteri hivatal ügyviteli, adminisztrációs feladatiban segédkeznek. Kollégáink által megismerkednek egy bizonyos munkafázissal. A hatórás munkavégzésért minimálbér hetvenöt százalékát kapjak meg a fiatalok – ismertette a városvezető.

 

Lakossági észrevétel, példátlanul gyors intézkedés

Szarvas Péter utolsó témaként a Lencsési úton, a Lidl áruház körül kialakult parkolási helyzetről beszélt. Mint mondta az ott parkoló utók jelentősen rálógtak a kerékpárútra, amelyet a lakosság jelzett az önkormányzat felé. A városvezető telefonon egyeztetett az áruház vezetőivel, amely után két-három nappal már ki is helyezték azokat a kerékütközőket, amelyek meggátolják, hogy az autók parkolás közben belógjanak a kerékpárútra.

További programok »

FEL